Tech

Ezekre a Huawei telefonokra jön novemberben az Android 10

A Huawei még szeptemberben mutatta be a Mate 30 termékcsaládot, ami az amerikai szankciók miatt nélkülözi a Google legfontosabb szolgáltatásait, így nem is nagyon kapható Európában. A kínai cég szerencséje, hogy az USA korlátozásai nem vonatkoznak a korábban kiadott telefonjaikra, így rengeteg Huawei mobilos felhasználó számára lehet jó hír, hogy még idén, jó eséllyel november folyamán megkapják a Google legújabb mobil operációs rendszerét az Android 10-et.

Google alkalmazások nélkül érkezik a Huawei Mate 30 széria
A Huawei Münchenben mutatta be a legújabb okostelefonjait.

Ahogy az lenni szokott, a szankciók hatálya alól mentesülő csúcsmobilok frissülnek elsőként, ennek értelmében a tavasz óta kapható Huawei P30 és P30 Pro telefonokra már november közepén megérkezik az Android 10 alapú EMUI 10 kezelőfelület, míg a hónap második felében olyan telefonok frissülnek, mint a tavaly ősszel piacra dobott Mate 20, a Mate 20 Pro, a Mate 20 X, a Mate 20 RS Porsche Design, illetve az idén, de még az USA fekete listája előtt megjelentetett Honor 20 széria és a Magic 2 mobil.

Ezen felül azoknak van még jó hírünk, akik Huawei P20, P20 Pro és Mate RS modellekkel rendelkeznek, hiszen ezekre a készülékekre november végén válik elérhetővé a nyílt béta, ami azt jelenti, hogy záros határidőn belül ezek a mobilok is megkapják az új kezelőfelületet és az Android 10-et.

Fontos továbbá észben tartani, hogy ezek az információk első körben a Kínában forgalomban lévő Huawei telefonokra vonatkoznak, de ismerve a gyártó hatékonyságát, szinte biztos, hogy a várt frissítés nem sokkal a kínai debütálást követően elérhető lesz a világ többi részén, így Európában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik