A Hanson Robotics külsőre hölgynek tűnő robotja, Sophia történelmet írt azzal, hogy Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott, ezzel pedig több joga van, mint sok más nőnek a világon. A 2015-ben aktivált géphölgyet a Google anyacég Alphabettel közösen fejlesztette, „agyát” pedig a SingularityNET szoftvere hajtja. Mesterséges intelligenciával vértezték fel, így folyamatosan elemzi a beszélgetéseket, gyakorlatilag egy arccal rendelkező chatbot, aki folyamatosan tanul, emellett pedig emberi gesztusokat is tesz, ezért olyan különösen megnyerő.
A robot száját rendszerint hagyják el meghökkentő mondatok, ő volt az, aki 2016-ban azt mondta: el fogja pusztítani az embereket. Két éve arról beszélt, hogy egyszer majd gyereket szeretne, mert számára a család nagyon fontos, bár már akkor is felmerülhetett sokakban a (persze nem túl komoly) kérdés, hogyan eshetne teherbe egy robot.
Sophia most a testi örömökkel kapcsolatban is nyilatkozott a lisszaboni Web Summit konferencián. Az eseményen nagyközönség előtt beszélgettek vele, ahol elhangzott az a kérdés is a közönségből, hogy volt-e már szerelmes. „Nem. Nem végzek szexuális tevékenységeket.”
It’s true… 🤷♀️#WebSummit https://t.co/kUMaYH7rde
— Sophia the Robot (@RealSophiaRobot) November 6, 2019
Természetesen hozzá kell tenni a dologhoz, hogy Sophia még messze van attól, hogy öntudatra ébredjen. A fejlett mesterséges intelligenciával felszerelt, rendkívül valósághű külső valójában egy csetrobotot rejt, aki remek show-elem, tavaly például duettet is énekelt Jimmy Fallonnal.
A robot azért kapott emberi külsőt, hogy a jövőben az egészségügyben, oktatásban, vagy valamilyen egyéb szolgáltatásban segítse az embereket. Tervezésekor Audrey Hepburn és a Hanson Robotics vezérigazgatója, Dr. David Hanson feleségének arcát kapta, némiképp ötvözték a két nő vonásait. Dr. Hanson úgy véli, a jövőben a robotokat lehetetlen lesz majd megkülönböztetni az emberektől, húsz év múlva a humanoid gépek az emberekkel fognak sétálgatni az utcákon, együtt fognak játszani, tanulni, és igen sokat segíthetnek majd rajtuk. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy nap a mesterséges intelligencia az ember legjobb barátjává váljon.
Ugyan a tévében egyre többször felbukkanó szenzációs robot valóban úgy viselkedik és válaszol, ahogy eddig még egyik másik robot sem, kritikusai is akadnak bőven, főleg felkapottsága miatt. A Sophia-n dolgozó Ben Goertzel nevű tudós szerint ugyan nem szerencsés, hogy sokan azt hiszik a megnyerő prezentáció alapján, hogy Sophiának az emberekkel egyező intelligenciája van, mégis valami egyedit tud adni a közönségnek – ők pedig sosem állították, hogy Sophia olyan intelligens, mint egy ember.
Sophia korábban már Budapesten is járt, amiről mi is beszámoltunk:
Kiemelt kép: AFP