Belföld

A NAV volt pénzügyőre szerint brutális tételben dézsmálják a bűnjelraktárat

Az Index írta meg annak az egykori pénzügyőrnek a történetét, akit állítása szerint azért rúgtak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), mert jelentette, hogy szervezetten, rendszeresen dézsmálják a bűnjelraktárat.

Szabó István pénzügyőr főhadnaggyal július 24-én közölték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egy tavaszi átvilágítás alkalmával kockázati tényezőket tárt fel vele kapcsolatban. A titkosszolgálat által készített szakvélemény szerint Szabó

személyisége, magatartása és kapcsolatrendszere alapot teremthet jogellenes befolyásolására, veszélyeztetve ezzel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal jog-és rendeltetésszerű működését.

Szabó alaptalannak tartotta a megállapítást, de még aznap kirúgták a NAV-tól. A főhadnagy ekkor már hosszú ideje azzal bombázta a hatóságokat, hogy

a NAV bűnjelraktárát néhány ottani dolgozó, vélhetően vezetői segítséggel, rendszeresen és szervezetten megdézsmálja. 

Ezek a vádak azért súlyosak, mert éppen Szabó felelt a raktárakért és hajtott végre többször vezetői utasításokat — teszi hozzá a lap. Az Index több feljegyzést és egészen súlyos vádakat említ. Egy januári, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett feljelentésben Szabó azt állította, hogy egy nagyobb dohányos tétel, ami még 2013-ban került a raktárba (amikor még nem ő felügyelte a raktárat), eltűnt, mintegy 30-40 millió forint értékben.

Szabó nemcsak a feletteseinek küldözgetett feljegyzéseket, de az Index birtokába került dokumentumokból kiderül, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az NVSZ egyik őrnagyának is. Az egyik ilyen levélben leírja, hogy a sofőrök rendszeresen lopják a raklapokat, de az osztályvezető eddig sohasem tett feljelentést. Állítása szerint ez az osztályvezető

két év alatt háromszor utasította, hogy 4000 liter tiszta szeszt pótoljon. Az egykori pénzügyőr szerint ilyenkor a tartályokba slagon keresztül vizet töltöttek, azzal pótolták a hiányzó szeszt.

Szabó olyan esetet is említett, amikor az egyik raktárban 300 mesterkartonnyi hiányt állapítottak meg.

Az ügyészség az Index megkeresésére közölte, hogy a megjelölt ügyben a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja. A NAV szerint a bűnjelraktárában keletkezett hiány feltárásakor a NAV bűnügyi főigazgatója haladéktalanul feljelentést tett a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen ismeretlen tettes ellen.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik