Belföld

A NAV minden olyan iratot lefoglalt a Momentumtól, amelyek a 2018-as választásokkal kapcsolatosak

Ma reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya. A NAV arról tájékoztatta a Momentum munkatársait, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a Momentum irodájában >költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából<.

– közölte a Momentum. A kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék korábbi feljelentése miatt.

Az elmúlt több mint fél évben, miután az ÁSZ visszavonta a Momentum állami támogatásának felfüggesztését, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV. Nem kértek be újabb iratokat, nem kerestek minket az ügyben, most azonban két héttel a választások után hirtelen bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és fiktív számlákat keresnek.

– tette hozzá a párt. A 24 úgy tudja, hogy a Momentum könyvelőjétől a NAV minden olyan iratot lefoglalt, amelyek a 2018-as választással kapcsolatosak.

Miközben sem a kamupártok, sem a kormánypártok gyanús költéseit nem vizsgálják, az EP és az önkormányzati választások után a legerősebb ellenzéki párttá vált Momentummal szemben ismét hirtelen akcióba lendült az állampárti gépezet, minden eszközzel megpróbálva ellehetetleníteni minket. Nem ijedünk meg tőlük. A hatóságoknak pedig természetesen mindenben állunk rendelkezésére, hiszen ahogy eddig sem, úgy ezután sincsen rejtegetnivalónk.

– zárták a közleményt.

Címkék: momentumnav

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.