Szórakozás

X-Faktor-kvíz: Emlékszel valamire a válogatókból Gáspár Laci egysorosain kívül?

Mikrofondobálás, DJ/hentes, aki ötezer euróért jár fellépni és persze Hiro hasonmás – három dolog, amiről mindenképp megjegyezhető volt az idei X-Faktor válogatója. Készítettünk egy kvízt a legelső adásokról, most kiderül, mire figyeltél a legjobban.

Itt van tizenhárom kérdés, alatta pedig megmagyarázzuk a válaszokat, ha esetleg kételkednétek a végeredményben. Hajrá!

A válaszokban nem hazudtunk:

  • Anti bácsi egy Bródy-dallal hatott meg mindenkit,
  • Gyetyinás Attila produkcióját végigsírta Gáspár Laci,
  • A hentesként dídzséskedő Kovács Béla azt mondta, Ibizára jár fellépni,
  • A béna produkciókat „rendezvény” címszóval látták el a mentorok,
  • Loca Pantera volt az idei év mikrofonhajígálója,
  • Gáspár ahogy tavaly, úgy idén is elmondta híres „Menjél már csaje haza magadnak!” mondatát,
  • Nagy Alexandra hamis éneklését álló tapssal trollkodták szét a mentorok,
  • Hujber Dávid szemüveget kapott Gáspár Lacitól,
  • Zdroba Patrik pedig másodjára indult idén a versenyben,
  • Bottka Ferenc Dominik bajuszviselési szokásairól érdeklődött Puskás Peti,
  • Ruszó Tibor éneklésén besírt Laci,
  • Hiro Lightnak pedig állítólag Oliveri Giuseppe a valódi neve,
  • Akrouf Vivien szerint pedig Gáspár Laci hamis volt egy gyöngyösi fellépésen.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik