Tudomány

Két hét alatt lesz szexuálisan érett

Hihetetlen sebességgel falja az életet egy apró afrikai hal: bő két héttel a születése után már készen áll az anyaságra.

Az alig néhány centiméteres halakról köztudott volt, hogy nagyon gyorsan ivaréretté válnak, ám amikor cseh tudósok a vadonban vizsgálták őket, az eredmény még őket is meglepte. A megfigyelt négy populáció egyedei hihetetlen sebességgel nőttek, az egyik csoportban a halak naponta testük egynegyedével lettek nagyobbak.

Szexuális érésük is ehhez mérten következett be, 15-18 napon belül már életet adtak az új generációnak. A gerincesek között ez az eddig megfigyelt legrövidebb reprodukciós időszak. A halak titka mostoha élőhelyükben rejlik és ez az oka annak is, hogy a vadon élő példányok korábban érik el az ivarérettséget, mint fogságban “jól tartott” fajtársaik.

A Nothobranchius kadleci ugyanis az afrikai szavanna időszakos pocsolyáiban él. Ezek medencék évente egyszer, a nagy esőzések során telnek meg vízzel, majd hamarosan, három-négy héten belül ki is száradnak. A halaknak tehát nincs vesztegetni való idejük, gyorsan kell felnőniük és szaporodniuk, amíg kitart a víz, az élelem, az oxigén.

Ha úgy nézzük, életük egy cseppet sem irigylésre méltó. Az egész egy eszeveszett rohanás, versenyfutás az idővel a szaporodásért. Majd a fulladásos halál. A robbanásszerű növekedés, korai nemi érés egyébként általában jellemző az extrém körülmények között élőélőlényekre.

De van még más is a tarsolyukban. Mert ugyan miért erőlködnének ennyit a gyereknemzésen, ha a medence úgyis kiszárad? Azért, mert ez a tény csak a szülők halálát jelenti. A száraz évszakban az ikrák a talajban maradnak. Nem fejlődnek, nyugvó állapotban vannak egy évig, vagy még tovább, a következő esős időszak beköszöntéig. Ahogy pedig a pocsolyák ismét megtelnek, egy új generáció kezdi el bennük rohanó életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik