Az észt Ott Tänak második helyen végzett a belga Thierry Neuville mögött a rali-világbajnokság (WRC) katalán állomásán vasárnap, de így is megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, írja az MTI.
A Toyota pilótája hétvégi teljesítményével 23 pontot szerzett – mivel megnyerte a zárónapi extra pontokat adó szakaszt –, így az összetett pontversenyben egy futammal a sorozat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert Neuville-lel és a címvédő, hatszoros bajnok, ezúttal csak nyolcadik francia Sébastien Ogier-vel szemben.
A 32 éves Tänak egy év megszakítással 2009 óta versenyez a rali elitkategóriájában, Toyotával tavaly ment először. Első vb-futamát 2017-ben Olaszországban nyerte, azóta összesen 12-szer állt a dobogó legfelső fokán. Az előző két idényben egyaránt harmadik lett az összetettben, a mostani szezonban ugyanakkor az eddigi 13 futamból hatszor végzett az élen, kétszer volt második, egyszer pedig harmadik, és mindössze egyszer, a Török-ralin nem szerzett pontot.
A rali-vb zárófutamára három hét múlva Ausztráliában kerül sor.
Kiemelt kép: Massimo Bettiol/Getty Images