Nagyvilág

Illegálisan, megbilincselve deportálják a törökök a menekülteket Szíriába

Az Amnesty International jelentése szerint legalább húsz esetben bizonyítható, hogy a török hatóságok illegálisan deportáltak embereket Szíriába, egyeseket megbilincselve szállítottak át a határon, másokat fenyegetésekkel kényszerítettek, vagy éppen csellel vettek rá „önkéntes visszatérési nyilatkozatok” aláírására. Az Index a jelentést összegző cikke szerint összesen már több száz embert telepítettek a török megszállás alatt lévő észak-szír „biztonsági övezetbe”

A törökök október 9-én indítottak offenzívát a szíriai kurdok ellen, miután Donald Trump amerikai elnök kivonta a térségből az USA csapatait. A Recep Tayyip Erdogan által indított háború rengeteg civil áldozattal is járt, és állítólag napalmot is bevetettek, illetve foszforral töltött lőszerrel is lőttek a törökök, amiről bizonyítékokat gyűjt az ENSZ.

Október 18-ára sikerült elérni a térségben az ideiglenes tűzszünetet, de azóta is haltak meg civilek. Az is hatalmas probléma, hogy az ISIS ellen harcoló kurdok rengeteg dzsihádisták tartottak börtönökben, akik közül rengetegen kiszabadultak a török támadásnak köszönhetően.

Az Európai Parlament közös állásfoglalásban ítélte el a török támadást, és komoly szankciók kivetését is kezdeményezte az illetékes szerveknél. Ezt az állásfoglalást a fideszesek is megszavazták annak ellenére, hogy korábban Orbán Viktor és Szijjártó Péter is kiállt a török támadás mellett.

A fideszes EP-képviselők is megszavazták Törökország elítélését és megbüntetését
Igent mondtak arra a közös állásfoglalásra, amely elítéli Törökország észak-szíriai offenzíváját. Korábban magyar vétó miatt nem fogadhattak el hasonló szöveget, és Orbán is kiállt a törökök mellett.

Erdogan erre zsarolással válaszolt:

Gyerünk, nézzük meg, tartsatok el ti is százezreket. Pénzetek van, erősek vagytok, amikor 100 ember érkezik Görögországba, telefonon kerestek minket. Itt 4 millió (menekült) van. Eltökéltek vagyunk.

Azonban egyelőre nem Európa felé, hanem Szíriába deportálják a menekülteket, ami kérdéseket vet fel: rögtön azt, hogy a nemzetközi jogba miként fér bele, hogy egy nem biztonságos országba küldik a menekülteket a törökök?

Erdoğan a szíriai kurdok elleni hadműveletek részben azzal indokolja, hogy terroristának tartja a szíriai kurd erőket, másrészt viszont azzal, hogy Törökország 2 millió szír menekültet akar áttelepíteni a „biztonsági övezetbe”, ami jelenleg háborús övezet.

A terv gyakorlatilag etnikai tisztogatást jelent, hiszen ezen a területen kurdok élnek, a menekültek viszont többségükben szíriai arabok. Az Amnesty jelentése arra is rámutat, hogy az áttelepítést milyen eszközökkel szeretné  Erdogan végrehajtani. A jelentés példaként idézi egy 39 éves aleppói családapa esetét, aki Konya városában vettek őrizetbe a rendőrök őrizetbe vették, és hat napig fogva tartották.

Választhatsz. Egy vagy két hónap, vagy egy év a börtönben, vagy mész Szíriába

– fenyegették meg.

Kiemelt kép: FADEL SENNA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik