Nagyvilág

Törökország beszünteti a kurdok elleni hadműveleteket

Az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában, miután Recep Tayyip Erdogan török államfővel egyeztetett.

Pence szerint Törökország beleegyezett egy ötnapos tűzszünetbe, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról. Az alelnök hangsúlyozta, hogy az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia kivonulása után Törökország teljesen leállítja szíriai katonai beavatkozását. Mint mondta, az Egyesült Államok már kapcsolatba lépett a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel, amelynek gerincét az YPG adja, és a kurd milíciák már meg is kezdték a kivonulást a térségből.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben üdvözölte a bejelentést. Azt írta, nagyszerű hírek érkeztek Törökországból.

Köszönöm, Erdogan! Életek millióit sikerült megmenteni!

Pence közölte azt is, hogy Washington nem fog újabb szankciókat elrendelni Törökországgal szemben, és a török katonai hadművelet leállítását követően eltörli a már életbe léptetett gazdasági büntetőintézkedéseket is.

Erdogan a nap folyamán a Pence vezette amerikai küldöttséggel tárgyalt. Trump abban a reményben küldte Ankarába alelnökét, hogy sikerül tűzszünetet kieszközölnie a török és kurd erők között Északkelet-Szíriában. Egy névtelenséget kérő török tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek elmondta:

Törökországnak pontosan azt sikerült elérnie, amit akart a találkozón.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá szíriai területen mintegy 30 kilométeres mélységben biztonsági övezetet hozzon létre. A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely az elmúlt években kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t.

Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan török elnök és Mike Pence amerikai alelnök megbeszélése Ankarában. Fotó: AP/Jacquelyn Martin

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.