Nagyvilág

Tűzszünetben is halnak meg emberek Szíriában

Az Északkelet-Szíriában meghirdetett tűzszünet ellenére legalább tizennégy civil vesztette életét pénteken a török hadsereg és szíriai arab szövetségeseinek támadásaiban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A szíriai polgárháború fejleményeit nyomon követő szervezet szerint a Bab al-Heir települését és a környező falvakat ért légicsapásokban és aknagránátos támadásokban haltak meg a polgári lakosok.

Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott tárgyalásai után jelentette be Ankarában, hogy Törökország 120 órára felfüggeszti a Béke Forrása nevű észak-szíriai offenzíváját annak érdekében, hogy a szíriai kurd fegyveresek visszavonuljanak a török haderő által kialakítandó úgynevezett “biztonsági övezetből”.

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ernyőszervezet még aznap bejelentette, hogy a tűzszünet csak a Rász el-Ain és Tell-Abjad települések között húzódó 120 kilométeres határszakaszra vonatkozik, amelyre az október 9-én megindított török offenzíva összpontosított.

Recep Tayyip Erdogan török államfő ugyanakkor arról beszélt, hogy a szíriai területen 32 kilométer mélyen létrehozandó biztonsági övezet 444 kilométer hosszan tart majd egészen az iraki határig. A török elnök emellett álhírnek nevezte a folytatódó összecsapásokról szóló értesüléseket. A török védelmi minisztérium is azt hangsúlyozta, hogy nem folynak harcok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik