Bokros Lajos: A jegybanki tevékenység világméretű kihívásai
A hosszú távú stagnálás legalább két feltétel együttállását igényelné: egyrészt a föld népességének csökkenését, másrészt a technikai-technológiai haladás megtorpanását, netán visszafordulását. Noha az első feltétel hosszabb távon valószínűleg megvalósulhat, a második bekövetkeztét semmi sem jelzi előre.
Ma egészen más problémákkal állunk szemben: hatalmas mennyiségű túlzott megtakarítás keres magának gyümölcsöző befektetési lehetőséget, de nem talál. Ennek nyomán a világ sok országában kicsi az infláció, ami úgy tűnik föl, hogy tartósan alacsonyan tartja a kamatokat. A kérdés éppen az, hogy ilyen kedvező körülmények közepette miért nem gyorsabb a fejlett és fejlődő gazdaságok növekedése, miért félünk megint valamiféle új visszaeséstől.
Nem hagyható figyelmen kívül politikai erők negatív szerepe. Populista és nacionalista mozgalmak és vezetők nemzetközi együttműködést elutasító, önző felfogása és tevékenysége kereskedelmi és valutaháborúkhoz vezet. Ma ez a fő probléma, nem pedig a hosszú távú stagnálás. A kormányzati intézmények, a közpolitika szerepét és feladatait ebben az összefüggésben kell újragondolni.
Csorba László: Görgei-kérdés – Kossuth-kérdés
Talán eljött az ideje kimondani, hogy immár egyre kevésbé Görgei-kérdésről, hanem inkább Kossuth-kérdésről kell beszélnünk – ha nem elégszünk meg lapos leegyszerűsítésekkel, és feltételezzük, hogy egy olyan formátumú intellektusnak, mint amilyen Kossuthé volt, valamiképpen igazolnia kellett maga előtt a Görgeivel szembeni fellépést. A valódi rejtély tehát már nem az, mit tett a tábornok – a szorgalmas kutatók feltárták, hogy vitatni valót nyilván igen, de kárhoztatni valót jóformán semmit sem. Azt értjük jóval kevésbé, ami Kossuthban játszódott le Görgeivel kapcsolatban: miképp illethette a váddal, majd miképp tartott ki emellett negyvenöt esztendőn keresztül. E lélektani helyzet megértésére törekvés ugyanakkor természetesen független annak világos kimondásától, hogy amit Kossuth a vidini levélben leírt – miszerint Görgei „a hazának gyáva hóhérjává lőn” – egyszerűen nem igaz.
Nincs mentség – de van magyarázat.
Radó Péter: Mi történt velünk? Az új tanév búskomor köszöntése
Elkezdődött a fülkeforradalom által életre hívott államkonzervatív rendszer tizedik tanéve. Az elsőt még az előző rendszer tehetetlenségi ereje hajtotta, a következő négy tanév már az oktatási rendszer mindenre kiterjedő gyökeres átalakításával együtt járó felfordulás jegyében telt. Az ezt követő tanév a rendszerrel szembeni ellenállás éve volt, azóta pedig csak az új rendszer bejáratása, apró, a rendszer lényeges tulajdonságait nem érintő korrekciók zajlanak.
Ami az 2019/20-as tanévben történhet, tulajdonképpen már nem érdekes. Nem érdekes, hogy éppen melyik miniszter melyik oktatási alszektort “felügyeli”, az oktatáspolitika már régen egymással rivalizáló érdekcsoportok sokaságára hullott szét. Nem érdekes, hogy Takaró Mihály kiket húz ki a nemzeti alaptantervből vagy kiket ír bele, a NAT mint szabályozó eszköz már régen súlytalanná vált, a napi politikai indoktrináció pedig már régen biodíszletté degradálta a gyerekeket. Nem érdekes, hogy a kormányzat hány tanulót lesz képes átterelni a szakképzésbe, mert nincs oktatási rendszer, amely pótolhatná a külföldre költözött félmillió munkaképes és szakképzett embert. Nem érdekes, hogy a kormány milyen új trükkel áll elő a fiatalok felsőoktatásból való kiszorítása érdekében, mert amit eddig csinált az évtizedekkel veti vissza az országot a tudástermelés és felhasználás terén. Nem érdekes, hogy az állami egyetemek a jelenlegi formában, vagy pedig állami cégek vagyonának kimentésén alapuló magánintézményenként működnek tovább, a felsőoktatás autonómiája már csak illúzió és a CEU-t nem fogja visszahozni semmi. Nincs mit elemezni, nincs minek a várható hatásait mérlegelni, nem történik majd semmi, ami bárkit is éppen végzett munkája újragondolására késztethetne.
Gadó Gábor: Különórák Boris Johnsonnak
Az elmúlt hetekben kétségkívül Boris Johnson „tett a legtöbbet” Európában a demokratikus értékrend fölszámolásáért. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke visszatetsző jogászkodással próbálta megfosztani a kormánya ellenőrzésére hivatott parlamenti képviselőket legfontosabb hatáskörük gyakorlásától. A világpolitikai léptékű botrányhoz képest igazán jelentéktelennek tűnt, ami eközben Magyarországon történt. A hazai választók figyelmét sem keltette fel, hogy az Országgyűlés nem tárgyalta meg az ellenzéki képviselők által előterjesztett ún. klímaügyi javaslatot. (Lásd „Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról” című, H /7380. számú indítványt.) Az ellenzék szerint a kormánynak az év végéig olyan törvénytervezetet kellene a parlament elé terjesztenie, amely – egyebek között – egyértelművé teszi, hogy Magyarország 2030-ra legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, legalább 30 százalékkal energiafelhasználását, továbbá az ország végső energiafogyasztásának legalább 35 százalékát úgynevezett megújuló energiákból kellene biztosítani. Az indítvány beterjesztésére még az ENSZ Klíma Cselekvési Csúcsértekezlete előtt, de már annak az ismeretében került sor, hogy a magyar kormány idén nyáron elutasította az Európai Unió globális felmelegedés elleni javaslatait.
Széky János: Nem biztos
Természetes, hogy az ellenzéki közvélemény örül Trócsányi bukásának és az igazság győzelmének, de azért megemlíteném, hogy ez a győzelem a liberális demokrácia magyarországi ügyének egyik legpofonszerűbb, Orbán ízlésének tökéletesen megfelelő vereségét követte. Mármint azt, hogy Von der Leyen a szomszédságpolitikai és bővítési biztos posztjára jelölte a magyar minisztert. Annak a kormánynak a tagját, amelyik a tagjelölt Macedónia és a társult szomszéd Ukrajna ügyében deklaráltan az uniós politika ellen dolgozik.
Utóbbin lehetne változtatni, mint azt éppen Trócsányi esete mutatja. Az összeférhetetlenségen kívül azt is szemére vetették, hogy igazságügyi minisztersége alatt – az USA kérése ellenére – Oroszországnak adtak ki két, nálunk elfogott orosz bűnöző fegyverkereskedőt, ahol aztán hajuk szála sem görbült.
Kovács Zoltán: Feknyuz
Valamikor amúgy a Fidesz vezető emberei is képesek voltak tisztán és világosan beszélni, gondoljunk arra, mit mondott Deutsch Tamás 1997. február 11-én az úgynevezett Tocsik-bizottságban (betűhív jegyzőkönyvi idézet):
…azt gondolom, hogy a modern demokráciákban a korrupció története nem mindenhol jogszerűtlen lépések története. (…) Nagyon nehéz lenne azt állítani, hogy demokráciákban kizárólag az a korrupt, ami bűncselekmény, mert ez nem igaz.
Húsz-egynéhány éve még így látták a világot, de aztán életük úgy alakult, hogy a tiszta beszéd egyre terhesebb lett számukra, hatalomra kerülve pedig energikus lépéseket tettek a kialakulóban lévő parlamentáris rend felszámolására: úgy rúgták szét a demokratikus elemeket, mint tyúk a töreket. Ettől kezdve Magyarországon olyannyira természetes és magától értetődő kormányzati körökben mellébeszélni, hogy nincs mit csodálkozni, amikor a finn miniszterelnök sajtótájékoztató után az ott elhangzottak hatása alatt szédelegve lép le a pódiumról.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
