Nagyvilág

Csendben elhal a CEU-t célzó mentőakció, az illetékesek az Orbán-kormányt okolják

Bár szeptember 30-án új fejezet kezdődött a CEU életében azzal, hogy elkezdődött a tanítás az egyetem bécsi kampuszán, elvileg még mindig lenne lehetőség arra, hogy Budapestről se tűnjön el teljesen az oktatás. Legalábbis erre szolgált volna az a tavasszal beharangozott projekt, amely egy német lap szerint szeptember végére a magyar kormány miatt zátonyra futott, a CEU pedig emiatt átverve érzi magát.

Az említett megállapodás keretében a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM), illetve a CEU közösen hirdetett volna meg három új nemzetközi professzori pozíciót a politikatudomány, a műszaki tudományok és a társadalomtudományok terén. Ezen kívül további közös tevékenységekről is szó volt, szemináriumokról, workshopokról és nyári egyetemek szervezéséről, német és amerikai akkreditációjú oklevelet és/vagy diplomát eredményező oktatási programok létrehozásáról, illetve a diákok, az oktatók és a munkavállalók számára meghirdetendő csereprogramok elindításáról.

Most úgy tűnik, hogy mindez álom marad, a Tagesspiegel ugyanis arról írt szeptember végén, hogy a TUM és a CEU együttműködésében semmilyen lényeges lépés nem történt. A korábbi nagyszabású tervekhez képest egy mesterképzéses hallgatóknak szóló csereprogramon, illetve egy, a Stanford és a Berkeley egyetemmel közösen tartott workshopon kívül semmilyen közös projektről nem volt szó eddig a müncheni egyetem és a CEU között.

Ulrich Marsch, a TUM szóvivője a lapnak elmondta, egészen addig, amíg a magyar kormány nem garantálja azt, hogy a CEU-s diákok amerikai diplomát fognak kapni, addig semmi sem fog történni az ügyben. A Tagesspiegel megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, amely nem válaszolt a megkeresésre, de a lap megemlítette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi nyilatkozatát, amelyben a bajor felsőoktatási törvényre hivatkozva mondta azt, hogy nem lehetséges a kooperáció.

Ugyanakkor a müncheni egyetem szóvivője Gulyást cáfolva kijelentette, hogy semmilyen törvényi akadálya nincs a CEU-val történő együttműködésnek.

A német lapnak megszólalt Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese is, aki szerint a további tárgyalásokhoz szükség lenne a magyar kormány konstruktív hozzáállására, anélkül viszont úgy érzik, hogy nem is figyelnek oda rájuk. Enyediék álláspontját látszik erősíteni az is, hogy miközben az európai parlamenti választás előtt Manfred Weber néppárti csúcsjelölt kampányának fontos részét képezte a CEU melletti kiállás, azóta mintha teljesen elfelejtették volna.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik