Tech

Fél évre vagyunk a teljesen reális kamuvideóktól

Hao Li, a deepfake technológia egyik legnagyobb szakértője nemrég még úgy nyilatkozott az MIT-n tartott előadásában, hogy 3-5 év múlva kell számítani az első olyan deepfake videókra, amelyek már annyira profik lesznek, hogy szabad szemmel lehetetlen lesz megmondani, hogy hamisítottak. Két nappal később azonban már a CNBC csatornának azt mondta, hogy nem is évekre, hanem 6-12 hónapra vagyunk ettől a ponttól – akár már fél év múlva is találkozhatunk olyan kamu felvételekkel, amelyekről nem leszünk képesek eldönteni, hogy valódiak-e, vagy sem, írja a Futurism.

Megindult a harc a gyorsan fejlődő kamuvideók ellen
A deepfake videók nagyon gyorsan fejlődnek, időben kell lépni, hogy le lehessen leplezni őket.

Amikor a CNBC műsorában megkérdezték, Li azt nyilatkozta, hogy azért változtatta meg a véleményét, mert újra kellett kalibrálnia a számításait –

nem számított ugyanis arra, hogy a deepfake jelenleg ennyire a közérdeklődés középpontjában van,

ami azt jelenti, hogy több szakértő figyelme is irányul rá. Ez a népszerűség (élén az olyan appokkal, mint a Zao) azt vonja maga után, hogy egyre vonzóbb lehetőség lesz videókat manipulálni mindenki számára.

Bár az olyan applikációk, mint a Zao, alapvetően ártalmatlanok, a technológiát brutálisan rossz célokra is lehet használni. Hogy ezt megelőzze, Li a Kaliforniai Egyetem professzorával, Hany Fariddal dolgozik olyan technológián, ami képes hatékonyan felismerni a kamuvideókat.

Nincs azonban egyedül: a Facebook a Microsofttal együttműködve arra ösztönöz kutatócsapatokat, hogy dolgozzanak ki egy olyan adathalmazt, amiben azok a pontok szerepelnek, amelyekről fel lehet ismerni, hogy egy videó hamis. Ezt az adathalmazt aztán mesterséges intelligenciával dolgoztatnák fel, hogy magától is felismerje majd a kamuvideókat. Az egészet egy verseny keretein belül szervezi, a Deepfake Felismerő Kihívás (Deepfake Detection Challenge) nyertese pedig valószínűleg pénzjutalomban részesül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik