Tudomány

Titokzatos ősi kultúra nyomára bukkantak

Titokzatos újkőkori népcsoport nyomaira bukkantak a kutatók Ukrajnában – írja a Live Science. A Cucuteni kultúra különlegessége, hogy az időszámítás előtti 5-4. évezredben hatalmas, városszerű településeket hozott létre, melyekhez rendszerint úgynevezett megastruktúrák is tartoztak. A kutatók most egy ilyen építményt tanulmányoztak a föld mágneses tulajdonságait elemezve a Majdanecke nevű lelőhelyen.

A struktúra 190 négyzetméterével a korszakban hatalmasnak számított, jóval nagyobb volt, mint a környező házak. A vizsgálat alapján az építmény egy része fedett volt, területén tűz nyomaira, csontokra, kőeszközökre bukkantak. Robert Hofmann, a Christian-Albrechts Egyetem régésze szerint a megastruktúrát folyamatosan használhatták a korabeliek, de hogy pontosan milyen funkciója is lehetett, azt nem tudni.

Fotó: iStock

Majdaneckében összesen mintegy 3 ezer házat tártak fel, azt nem tudni, hogy ezek egy korszakban jöttek-e létre.

Hofmann becslése alapján Majdaneckében 5-15 ezer ember lakhatott, így a periódusban hatalmas településnek, valóságos metropolisznak számított.

A mai Ukrajna, Románia és Moldova területén több hasonló lelőhely is fekszik. A régészeti bizonyítékok alapján a kisebb megastruktúrák egy idő után eltűntek a településekről, helyüket a nagyobb építmények vették át. Ez alapján a szakértők úgy vélik, hogy komoly centralizáció zajlott a korszakban. Később, időszámítás szerint 3650 és 3500 között viszont a nagy települések helyét a kisebb falvak vették át, végül pedig a kultúra is megszűnt.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik