Sport

Kammerer úgy áll neki a felkészülésnek, mintha az életéért harcolna

Kammerer Zoltánról kevesen tudják, hogy labdarúgó szeretett volna lenni, csakhogy az első próbajátékára 33 év óta nem érkezett válasz a futballedzőtől. Közben háromszoros olimpiai bajnok lett, és 41 évesen sem adja fel, komoly céljai vannak a 2020-as évre, bár – mint a DIGI Sport híradójának elmondta – jól tudja, hogy nincsen már sok esélye kijutni a tokiói játékokra.

„Én úgy kezdtem el kajakozni, hogy focista akartam lenni, de mondjuk azt, hogy finoman eltanácsoltak (nevet). Az 1986-os világbajnokság évében történt, hogy a nyári szünetben a futballedző füzetébe mindenki beírhatta a nevét és a címét, ő pedig mondta, hogy levélben értesít majd arról, hogy mikor lesz a következő edzés. A levél nekem azóta sem jött meg, pedig már eltelt 33 év. Kimaradt egy év, aztán 1987 októberében a testvérem ment kajakozni, hatodikos lányokat kerestek, én pedig gondoltam, hogy idegesítsem, bosszantsam, negyedikes fiúként lementem, és ott ragadtam” – nyilatkozta Kammerer a Sport24-nek.

Kammerer „ottragadásából” pedig három olimpiai és három világbajnoki aranyérem jött ki az 1987 és 2019 között eltelt 32 év alatt. A nyári, szegedi világbajnokságon viszont érem nélkül maradt a Kammerer, Gál Péter egység az olimpiai K2 1000 méteres számban.

Amikor döntőbe kerültünk azzal, hogy harmadikok lettünk a középdöntőben, én életem meccsét vívtam, ez volt életem csatája. Nagyon boldog voltam, és olyan érzés volt, mintha máris érmet nyertem volna. Másnap nyolcadikak lettünk – lehet, egy picit fáradtabban voltunk, de 130 százalékot nyomattunk előző nap, 41 évesen már kicsit nehezebben regenerálódik az ember.

Azt mondta, úgy érzi, a tisztes helytállás megvolt. Még pihen egy-két hétig, aztán elkezdi a felkészülést 2020-ra.

„Izgalmas évnek ígérkezik, lesznek hazai válogatók, Világkupák, lesz Eb és nem olimpiai számok világbajnoksága, tehát még mindig rengeteg cél van előttem, még ha az olimpiát nem is nézem. Az olimpiára annyira sok esélyem nincs kijutni, ezt én is nagyon jól tudom, de ettől függetlenül úgy állok oda az év elejére, mintha az életemért harcolnék. Nem adom fel!”

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik