Sport

Kajak-vb: Kammerernek nagyon fájt a vége, Kiss Tamásnak a tüdeje égett

A szombati versenynap középfutamokkal zárult a szegedi, kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, a magyarok négy olimpiai és egy nem olimpiai számban voltak érdekeltek, ezek közül négyben sikerrel jártak.

Egyedül a kenus Kiss Tamás nem jutott döntőbe 1000 méter egyesben, ezzel eldőlt, hogy ő sem szerez kvótát Szegeden.

A K-1 500 méteren olimpiai és vb-címvédő Kozák Danuta már a középfutamban összekerült legnagyobb riválisával, az új-zélandi Lisa Carringtonnal. Utóbbi sprintspecialistaként – délelőtt sorozatban hetedszer nyerte meg a 200 méter egyest – kilőtt a rajtból, az ötszörös olimpiaibajnok magyar tisztes távolból követte.

A futamból az első három jutott a vasárnapi döntőbe, és mivel kettejük első, illetve második helyét senki nem veszélyeztette, Kozák láthatóan nem erőltette, hogy megverje Carringtont, így utóbbi nyerte szombati versenyüket.

A háromszoros olimpiai bajnok, 16. vb-jén szereplő Kammerer Zoltánnak és nála 16 évvel fiatalabb, 25 esztendős párostársának, Gál Péternek Kozáknál sokkal jobban meg kellett izzadnia K-2 1000 méteren, ahol szintén minden futamból három hajó jutott tovább, és maradt versenyben a tokiói kvótákért.

A magyarok jól kezdtek, féltáv után élre álltak. A hajrára aztán úgy tűnt, fogytán a lendület, a riválisok pedig elkezdtek előzni, illetve felzárkózni, de a harmadik pozíciót végül bravúrral sikerült megtartani, így vasárnap jöhet a döntő.

Van néhány emlékezetes verseny a pályafutásomban, ez a mai is közéjük tartozik. A vége már nagyon fájt, számoltam a bójákat. A döntőben is hasonló lesz a taktikánk, így készülünk

– nyilatkozott Kammerer Zoltán.

Ami sikerült a párosnak, az nem sikerült Kiss Tamásnak, így a kenu egyesek 1000 méteres versenyének második középfutama után az is eldőlt, hogy férfi kenuban ezen a vb-n nem szereznek kvótát a magyarok.

A szegedi klub olimpiai bronzérmes sportolója az élen haladó, továbbjutó hármas mögött messze lemaradva negyedik lett futamában, azaz a zárónapon a B döntőben száll majd vízre. Férfi kenuban mindössze két olimpiai szám van, és korábban 1000 méter párosban sem sikerült a fináléba kerülés és a kvótagyűjtés.

Csalódott vagyok, szerettem volna bekerülni a döntőbe. Nem sikerült, pedig kiadtam magamból mindent. Rendesen égett a tüdőm

– kommentálta szereplését a 32 éves kenus.

Zárásként következett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi kajaknégyes, amely az új számban, 500-on próbál négy tokiói indulási jogot gyűjteni. Ehhez nekik is három között kellett zárniuk szombaton, ez pedig nem bizonyult könnyű feladatnak.

Sokáig a hazai hajó orra volt az élen az utolsó középfutamban, a hajrában azonban minden vetélytárs rátett még egy lapáttal, a szlovákok el is mentek Nádasék mellett, a cseheket – és a többieket – azonban sikerült hajszállal megelőzni, így összejött az áhított döntő. A magyarok ezzel a kvótaszerzés kapujába kerültek.

„Belülről nagyon kemény verseny volt, gondolom, kívülről is. Nem mentünk tökéletes pályát, ránk fér majd az esti elemzés az edzőnkkel” – mondta Tótka Sándor.

Valami nem stimmelt, még nem tudjuk az okát. Én a végére nagyon bekötöttem

– tette hozzá Nádas Bence.

Egyesben az első öt, párosban az első hat, négyesben pedig – földrajzi megkötéssel – tíz hely ér tokiói kvótát. A négyesek kvótaelosztásánál alapelv, hogy ha kevesebb mint négy kontinens versenyzői végeznek az első tíz helyen, a tizedik, a kilencedik és ha szükséges, még a nyolcadik helyezettek kvótáit is újraosztják, amíg meg nem lesz a négy résztvevő földrész.

Egyesben és párosban jövőre még lesz lehetőség a javításra a pótkvalifikációs viadalokon, négyesben ugyanakkor csak Szegeden lehet indulási joghoz jutni.

Az olimpiai programban nem szereplő C-1 200 méteren is jutott sikerélmény szombat délután a magyaroknak, az 500 párosban pénteken Fekete Ádámmal ezüstérmes Hajdu Jonatán ugyanis megnyerte középdöntőjét, így magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.

„Ahogy teltek a napok a vb-n, egyre inkább azt éreztem, hogy kétszázon tudok villanni. Stabilan még nem hozom, amit régen ebben a számban tudtam, de legalább már bennem van. A döntőben bármi lehet” – értékelt.

A vasárnapi zárónapon 14 finálét rendeznek a vb-n, ezek közül 13-ban lesz magyar hajó.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik