A Cambridge-i Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy az extrém politikai ideológiákat vallók gondolkodásmódjában van-e valami közös attól függetlenül, hogy a skála jobb- vagy baloldalára húznak. Ehhez 700 amerikaival töltettek ki különböző neuropszichológiai teszteket, amelyek segítségével képesek voltak feltérképezni a mentális rugalmasságukat is. Kiderült, hogy a résztvevők közül azok, akik nagyon extrém politikai nézetekről számoltak be,
Azok, akik mentálisan rugalmatlanabbak, feketén-fehéren látják a világot, és nehezebben értik meg az új perspektívákat. Az elme minél kevésbé rugalmas, valaki annál hűségesebb a saját maga által kiválasztott ideológiához, főleg akkor, ha a biztonság, az egyértelmű információk területén ragaszkodik az elképzeléseihez.
A kutatók már korábban is végeztek kísérleteket a témában, és azt találták, hogy a kognitív rugalmatlanság összefügg az elvakult vallásossággal, nacionalizmussal, valamint az erőszak támogatására való hajlandósággal is.
![Ugyanúgy jár az extrém politikai ideológiákat követők agya 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/09/istock-1067317298-e1568375619392.jpg)
Talán ez az eredmény egyértelműnek tűnhet, de az elmúlt húsz évben ez volt az egyetlen olyan kutatás, ami azzal foglalkozott, van-e összefüggés a politikai extremitás és a gondolkodásmód között. Érdekes, hogy az olyan kognitív tulajdonságok, mint amilyen a folyékony gondolkodás vagy az önálló gondolkozás, nem játszottak szerepet a választásban.
A kutatás bebizonyította, hogy nem az számít, jobb- vagy baloldalra húz valaki, hanem az, hogy hogyan gondolkodik: aki kevésbé rugalmas és nem képes alkalmazkodni a megváltozott helyzetekre, az nagyobb eséllyel vall extrém politikai nézeteket.