Kultúra

Meghalt Marton László

Hosszan tartó, súlyos betegség után 76 éves korában csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező - közölte az MTI-vel a család pénteken.

Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt.

Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, Louisville-ben (USA), Tel-Avivban, Kanadában, Németországban.

Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományok folytatására törekedett. A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicalokat is műsorra tűzött. Sikeres rendezései közé tartozik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Szentivánéji álom, a II. Richárd vagy A padlás.

  • 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott,
  • 1984-ben Érdemes,
  • 1990-ben Kiváló művész címmel,
  • 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal,
  • 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki,
  • 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awardsot.

1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagja lett, elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.

2017-ben szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban.

A zaklatással vádolt Marton László mindent tagad
Sárosdi Lilla színésznő egy videóüzenetben nevezte meg, hogy a Vígszínház volt igazgatója zaklatta 20 éve, de a rendező nem ismeri el a történteket.

Marton László Veszprémben tért vissza a színpadra: idén februárban Moliere Tartuffe-jét vitte színre.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik