Nagyvilág

A tanítónő könnygázt fújt két hatéves kisdiákra 

Áll a bál a romániai Szatmár megyében. A pedagógus rács mögé került, a gyerekek kórházba.

Tasnádszántón egy tanítónő könnygázt fújt két hatéves gyerekre. A Főtér.ro szerint azt állította, a gyerekek zaklatták, ő csak védekezett. Őrizetbe vették, kezdeményezték előzetes letartóztatását, a két gyereket kórházba vitték.

A megyei tanfelügyelőség belső vizsgálatot indított, de azt máris közölte: felbontja a pedagógus munkaszerződését, mert semmi sem jogosít fel ilyen fellépésre hatéves gyerekekkel szemben.

A nő nemrég került az iskolához helyettesítőként, miután sikeres vizsgát tett. Az alkalmazásakor volt orvosi igazolása arról, hogy munkaképes. Most megvizsgálják azt is, miként szerezte papírjait.

A Maszol.ro azt írja, hogy a 43 éves nő Szatmárnémetiben él, onnan járt át tanítani a Tasnádszántó általános iskolájába, ahol a gyerekek zavarták az óráját, amikor pedig rendre intette őket, „rátámadtak”.

Könnygázt a vallomása szerint a caracali ügy miatt hordott magánál. Egyik családtagja vette neki a sprayt, hogy meg tudja védeni magát, ha a napi, csaknem 50 kilométeres ingázás közben valaki esetleg megtámadná, atrocitás érné.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik