Sport lineup

Félmeztelenül futva ünnepelte, hogy 30 millió dollárt veszített

Antonio Brown nem egyszerű eset. Az NFL egyik legjobb elkapója az elmúlt hetekben balhézott a csapatával, szájon verte volna a főnökét, sőt, még a ligával is összetűzésbe keveredett. Végül mindent az ő szájíze szerint alakítottak, de úgy látszik, ez sem volt elég. Hétvégén professzionális szintre emelte a kavarást, majd nevetve bukott több mint 9 milliárd foritnak megfelelő dollárt, hogy aztán a New Englandbe igazoljon. Összegeztük a játékos elmúlt éveit.

AB nyughatatlan játékos, persze mindig is az volt, de az elmúlt pár évben különösen. 2017-ben a januári rájátszásban, még a Pittsburghnél kezdődtek a gondok, amikor az elkapó valamiért elkezdett hétről hétre elviselhetetlenebbül viselkedni. A balhésorozat nulladik pontja akkor történt, amikor a Steelers januárban Brown vezérletével megverte a nagy rivális, New Englandet, a játékos pedig az öltözőből a Facebookon élőzte az ünneplést.

Ezt a liga szabályzata szigorúan tiltja. Az NFL érthető okokból rendkívül érzékeny arra, ha kontroll, pontosabban szerkesztés nélküli tartalom jelenik meg a csapatokról a közösségi médiában. A játékosra nemcsak az NFL haragudott meg, de a csapattársak is, akiknek nem tetszett, hogy egy társuk kiposztolta a legbensőségesebb meccs utáni pillanatokat.

De a történetnek itt még nincs vége.

Nem sokkal később kiderült, hogy Antonio Brown egy Facebookkal kötött különmegállapodás miatt élőzött az öltözőből,  az együttműködés keretében a játékos 244 ezer dollárt (több mint 73 millió forintnak megfelelő összeget) kapott a közösségi oldaltól, hogy gyártson nekik kontentet a platformra. Az elkapót a Steelers vezetősége 10 ezer dollárra büntette a közvetítés miatt, amit még meg tudtak volna neki bocsátani, de a csapat háta mögött kötött szerződés komoly nyomot hagyott a csapattársakban és Mike Tomlin, vezetőedzőben. Ez volt az a pont, amikor 7 év után Brownnal szemben megtört a bizalom Pittsburghben.

Véget ért egy éra

Brown facebookos balhéja után egy éven keresztül viszonylag nyugalom volt körülötte, de a Steelersnél érezhető volt, hogy a stábban és a csapattársakban maradtak mikrofeszültségek. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor az elkapó összetűzésbe került a Pittsburgh legendájával, a 37 éves Ben Roethlisbergerrel. A 2018-as alapszakasz végén úgy tűnt, hogy a csapat egyben van, de egy New Orleans elleni szoros vereség után – amelyen Brown egyébként 185 yardot futott és 2 TD-t szerzett – a Steelers irányítója és Brown összekaptak, aminek az lett a vége, hogy AB hozzávágott egy labdát Roethlisbergerhez. A történet következménye az volt, hogy a következő Bengals elleni mérkőzésen nem játszhatott az elkapó, a hivatalos indoklás szerint sérülés miatt. Valójában mindenki tudta, hogy Brownnak ennyi volt, személyes okok miatt távoznia kell a Steelerstől, ahol addig az egész pályafutását töltötte.

A játékos a balhé után két hónappal hadrendbe állította a közösségi médiás profiljait, mindenhol azt üzente, hogy eljött az idő, tovább kell lépnie.

Végig azt a narratívát tolta, miszerint ő szentimentálisan továbbra is ragaszkodik a csapathoz, ám most úgy néz ki, mégis új kihívások után kell néznie. A helyzetet bonyolította, hogy a szerződéséből még 3 év hátra volt, de már sem ő, sem a Steelers nem akarta a közös munkát, így az elkapóért elkezdtek szépen sorba állni a csapatok. A Pittsburgh abban az időben egyébként rendkívül nehéz helyzetben volt, mivel kvázi háborúban álltak a csapat másik sztárjával, Le’Veon Bellel is.

Fotó: Justin Berl/Getty Images

A Steelers a holtszezon alatt megvált két olyan ikontól, akik az elmúlt években meghatározták a csapat játékát. A vezetés Bell kapcsán lenyelte a büszkeségét, és szabadügynök listára tették (a futó végül a New York Jetsnél kötött ki), hogy Brown ügyére tudjanak koncentrálni.

Nincs szükségem arra, hogy játsszak. Nem kell bizonyítanom senkinek. Azt akarják, hogy játsszak, akkor azt az én szabályaim szerint fogjuk tenni. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor nem fogok játszani. Természetesen szeretnék még focizni, de nincs mindenáron szükségem rá. Ez pedig nagy különbség.

Ezt nyilatkozta az ESPN-nek a klubváltás előtt álló Brown. Azt hihetnénk, hogy az efféle megnyilvánulások elriasztják a potenciális kérőket, de ezúttal nem így volt, többen is bejelentkeztek a sztárért, akit végül az Oakland Raiders happolt el a New England Patriots orra elől.

Brown szabályai

Az Oakland vezetőedzője, Jon Gruden még a megegyezés előtt brutálisan körbeudvarolta Antonio Brownt. Gruden szerint ő a legkeményebben dolgozó játékos az NFL-ben, aki szinte tökéletes a játék minden elemében. Remekül mozog a passz előtt, de különösen erős azután is, hogy megkapta a labdát. Nem csoda, hogy a Raidersnél nagyon kerestek egy sztárelkapót, mivel az addigi elsőszámújukat, Amari Coopert szezon közben elengedték Dallasba. Brown tehát olyan csapatba került, ahol neki tetsző módon körberajongták, ráadásul egy ígéretes, fiatal csapat tagja lett, ahová nagyon sok pénzért hívták vissza az addig tévés szakértőként dolgozó Grudent.

Akárhogy is, Brown az új csapatánál meglehetősen bizarr történetekbe keveredett, ami minimum érdekes folytatást sejtetett.

Brown egyik nagy nyári sztorija, hogy nem volt elégedett az NFL által előírt új  sisakformával, ő mindenképp ragaszkodott volna a sajátjához. Az ügyből elég nagy balhé lett, a játékos ugyanis nem volt hajlandó az új fejvédőben játszani, a régit pedig nem vehette fel. A beszámolók szerint Brown ennek ellenére többször titokban a régit próbálta meg használni úgy, hogy átfényeztette, hátha nem veszik észre a különbséget. Az illetékesek többször is észrevették, így Brownnak sisakot kellett cserélnie. Ezt a problémát végül úgy sikerült megoldani, hogy legyártottak külön neki egy típust, amit az ő konkrét igényeihez szabtak.

A másik hír Brownnal kapcsolatban az volt, hogy az előszezonban egy felkészülési meccs előtt a sérültek listájára került, pedig előtte nyoma sem volt annak, hogy bármi baja lenne. A sajtó végül kiderítette, hogy a játékos talpproblémák miatt hiányzott a meccsről, az ok pedig egészen banális volt. Az elkapó azért sérült meg, mert olyan lábbelivel használt egy krioterápiás készüléket, amilyennel nem szabadott volna, így gyakorlatilag megfagytak a végtagjai.

Ha új helyen vagy, nem vágod szájon rögtön a főnököt

Ezek a kezdeti nehézségek persze eltörpülnek amellett, hogy Brown a szezon előtt egy edzőmeccs hevében azzal fenyegette meg a Raiders igazgatóját, Mike Mayockot, hogy szájon fogja vágni. Ez több szempontból sem volt okos húzás, mivel gyakorlatilag Mayock harcolta ki, hogy a csapathoz hozzák és költsenek rá legalább 50 millió dollárt.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by BALLGOD (@thegridirongod) on Sep 5, 2019 at 11:27am PDT

Az incidens után rögtön szóba is került, hogy Brownt azonnal kiteszik a keretből, mint ahogy annak lennie kellett volna, de erre végül nem került sor. A vezetők úgy döntöttek, hogy benyelik a dolgot és a csapat hosszútávú érdekeit tartják szem előtt. Aztán amikor úgy tűnt, hogy a dolgok kezdenek elsimulni, akkor az elkapó ismét beröffentette a híres médiagépezetét.

A játékos egy profi kampányfilmet töltött fel a saját YouTube-csatornájára, amivel soha nem látott szintre emelte a csapaton belüli balhézást. Brown fekete-fehér videójában ő, a gyerekei és az otthona látható, miközben a háttérben egy titokban felvett telefonbeszélgetés hallható. A vonal másik végén Jon Gruden van, aki felhívta a játékosát, hogy megkérdezze tőle: mégis mi a problémája. Gruden hangján hallatszik, hogy azzal a szándékkal hívta fel Brownt, hogy rendezzék a konfliktusokat.

Brown kampányvideója egyébként egy ponton önmaga ellen fordul, mert az edző mondanivalójával sokkal jobban tud azonosulni az ember. Gruden azt mondja, hogy Brown hagyja abba ezeket balhékat és kezdjen el focizni, mert ahhoz nagyon ért.

A játékos végül elérte a célját, ami alighanem az volt, hogy menessze őt a Raiders.

Mayockék ugyanis elküldték AB-t, aki így nagyjából garantált 30 millió dollártól esett el. Azt hinné az ember, hogy ez megrázó pillanat egy sportoló életében, de nem Brownnál, aki posztolt egy második videót is.

A videón az látható, ahogy a játékos megtudja a hírt: elengedte őt a Raiders. Brown örömében rögtön fut egy kört a kertben, a karjaival a levegőben csapkod és azt mondja, hogy szabad, mint a madár. A szakértők és a szurkolók egyáltalán nem értik, hogy az elkapónak egészen pontosan mi baja lehetett a Raidersszel, mivel látszólag mindent úgy alakítottak, hogy az neki jó legyen, minden apróságra figyeltek, hogy Brown szabályai szerint játszanak. Felfoghatatlan, hogy miért haragudott meg ennyire AB, ami miatt ilyen kampányba kezdett.

Kinek kéne ez a játékos? Patriots: fogd meg a söröm

Órákkal a bizarr ünneplős videó publikálása után már be is jelentették, hogy Antonio Brown a New England Patriotshoz igazol. A fenti ábra szerint a Pats igencsak nehéz fába vágja a fejszéjét, de ha azt nézzük, mégis remek üzletet csináltak. Brown ugyanis hiába balhés, mégis az NFL egyik legjobb elkapójának számít. Bradynek ráadásul célpontokra van szüksége, mivel nyáron visszavonult a TE-legenda Rob Gronkowski. Bár Gronk nem elsősorban elkapó volt, az ereje, a gyorsasága és az átlagon felüli keze remek célponttá tette, ami igencsak megnehezítette az ellenfél védelmének dolgát.

Akárhogy is, Belichiknek már elég komoly tapasztalata van abban, hogy hogyan kezeljen borzasztó nagy egóval rendelkező játékosokat, a másik oldalon pedig talán a fékezhetetlen Brown is érzi, hogy élete egyik legnagyobb lehetősége előtt áll. A New England ugyanis még mindig a mezőny egyik legerősebb, legjobban összerakott csapata, akik egy sztárelkapóval kiegészülve akár idén is odaérhetnek a Super Bowl környékére.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Boomin (@ab) on Sep 7, 2019 at 2:03pm PDT

Ehhez persze az is kell, hogy Brown közösségi médiás csapata ne induljon be újra, mert akkor már tényleg nem lesz senki, aki le akarja majd igazolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik