Sport

Tóth Krisztián sérülten is kiharcolta a bronzmérkőzést

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ötödik lett csütörtökön az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.

Tóth a 64 között a Pánamerikai-bajnokság bronzérmese, a kanadai Zachary Burt ellen nyert ipponnal, majd a perui Daryl Yamamotót verte vazaarival. A nyolcaddöntőben Mattias Kuusikkal találkozott, a tavaly Győrben U23-as Európa-bajnoki aranyat szerzett észt dzsúdóst úgy vágta földhöz, hogy hordágyon vitték le a tatamiról.

A nyolc között az Európa-bajnok Marcus Nyman következett, akit addig hatszor is legyőzött, a hetedik meccsen azonban a svéd volt jobb, földharcban leszorította a 2016-os Eb-n ezüstérmes magyart, aki lekopogással jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

Tóth, aki lábsérülése miatt már bicegve folytatta a versenyzést, a vigaszágon a tavalyi vb-ezüstérmes kubai Ivan Felipe Silva Moralesszel találkozott, akit az aranypontig tartó hosszabbításban egy perc elteltével, kedvenc technikájával kiemelt és földhöz vágott, így vazaarival nyert.

A bronzéremért a 2017-ben Budapesten világbajnok szerb Nemanja Majdovval szállt szembe, aki tavaly második lett a tel-avivi Eb-n. A párharcuk 1:1-re állt, 2017-ben a jekatyerinburgi Grand Slam-viadalon Tóth, majd a budapesti vb-n a rivális bizonyult jobbnak.

Harmadik összecsapásukon a bíró két-két intéssel próbálta aktívabb dzsúdóra ösztökélni a feleket, majd két perc elteltével az MTK versenyzőjének a kiemelését a 23 éves Majdov megkontrázta, ő döntötte földre a magyart, és vazaarit kapott. Bő egy perccel később a 2016-os Eb-n ezüstérmes Tóth ismét kiemeléssel próbálkozott, de a szerb ismét belekontrázott, és a második vazaari már ippongyőzelmet jelentett a számára.

A 25 éves Tóth sorozatban harmadszor zárt ötödik helyen világbajnokságon, a mostani vb-n pedig ő szerezte meg a magyar küldöttség első helyezését.

Kiemelt fotó: MTI/AP/Eugene Hoshiko

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik