Angol és dán egyetemen dolgozó fizikusok bebizonyították, képesek úgy tárgyat elrejteni, hogy az álcázáshoz nem metaanyagokat, hanem a természetben előforduló forrásokat alkalmaznak. Így találtak rá azokra kalcit kristályokra, melyekkel sikerült becsapni a látást, s eltűntetni a szemük elől a pár centis tárgyakat.
A kalcit átlátszó ásvány, mely dupla fénytörési tulajdonsággal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a fény miután a kristályba ér, különböző irányokba válik. Azaz a fény a polarizáció jelensége miatt két különböző sebességgel és más irányba kezd áthaladni rajta. A tudósok ezt használták ki.
Dr. Zhang Shuang a Birminghami Egyetem kiemelte, nagy előrelépés a részükről, hogy természetes anyagokat használtak, s nem mesterséges metaanyagokat, ahogy eddig a láthatatlanság köpenyének előállításával foglalkozó többi kutató. Ők az elsők, akik az emberi hajszálnál is vastagabb tárgyakat tettek láthatatlanná természetes módon.
A tudósok nem szeretnének megállni pár centinél, céljuk egy kristályokból készülő “láthatatlan köpeny“, vagy egy annál is hatalmasabb álcázó anyag megalkotása.
AJÁNLOTT LINKEK: