Tudomány

Mégis láthatatlanok lehetünk?

Nanotechnológiai módszerekkel sikerült eltérítenie a látható fényt egy európai kutatócsoportnak, így közel került megvalósításhoz a láthatatlanná változtatás lehetősége.

A brit, görög, német és török tudósokból álló csoport eredményei révén “a lencsékben és optikai áramkörökben való gyakorlati alkalmazáson túl különleges háromdimenziós tárgyak, akár láthatatlanná tevő köpönyeg elkészítése előtt is megnyílik az út” – áll az “uniós kormány” keddi brüsszeli közleményében.

Jelenleg még csak a milliméter törtrészénél kisebb tárgyakat lehet a módszerrel eltüntetni.

A PHOME projekt lényege, hogy a kutatók olyan fotonikus anyagokat hoztak létre, amelyek képesek befolyásolni a fénysugarak viselkedését. A fény terjedési sebességének és irányának megváltoztatásával pedig úgy tudták terelni a fényhullámokat egy mikrométer nagyságú kitüremkedés körül, hogy az három dimenzióban láthatatlanná vált egy bizonyos hullámhossz-tartományban.

Eddig az ilyen szerkezetek csak két dimenzióban működtek, azaz szemből nézve nem lehetett látni a mögéjük rejtett tárgyat, oldalról viszont igen – emlékeztetett a bizottság.

AJÁNLOTT LINKEK:

PHOME projekt (PHOME)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik