Tech

Hamarosan ismét amerikai alkatrészekhez juthat a Huawei

A washingtoni hatóságok megkezdik az engedélyek kiadását az amerikai cégeknek alkatrészek szállítására a Huawei kínai telekommunikációs vállalatnak, írja az MTI. Erről a Reuters számolt be egy félvezetőkkel kereskedő amerikai cég képviselőjére hivatkozva. A név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy részt vett az amerikai pénzügyminisztérium július 11-én Washingtonban tartott megbeszélésén, ahol egy illetékes elmondása szerint

2-4 héten belül elkezdik a licencek kiadását, és kezdetben minden egyes ügyletet külön bírálnak majd el.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok mint például a Qualcomm, az Intel és a Micron Technology. Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A szankciók megbénították a Huawei hozzáférését több nagy, félvezetőket és szoftvereket gyártó beszállítóhoz.

Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét
A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

A június végén Oszakában Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott tanácskozáson Donald Trump beleegyezett, hogy felfüggeszti  300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvámok kivetését. Ennek célja az volt, hogy a korábban megszakadt kereskedelmi tárgyalások ismét folytatódhassanak. Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.

A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg, miután amerikai vezetők azzal vádolták Kínát, hogy visszalépett korábban vállalt kötelezettségei egy részétől, amelyek már bekerültek a megállapodás csaknem teljesen kész szövegtervezetébe. Kínai oldalról ezt cáfolták, és Washingtont tették felelőssé a túlzott nyomásgyakorlást hangsúlyozva.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik