Tech

Már augusztusban bemutatkozhat a Huawei új kezelőfelülete

Habár a Huawei telefonok – egyelőre – Androiddal kerülnek forgalomba, azonban a kínai cég a Google-féle operációs rendszert rendre kiegészíti a saját kezelőfelületével, ami EMUI névre hallgat. Június 27-től számos készülékre kezdett el kigördülni az EMU 9.1-es verziója, de úgy tűnik, hogy már nem kell sokat várni a következőre sem. A legfrissebb belsős információk szerint a Huawei éves fejlesztői konferenciájának keretén belül, augusztus kilencedikén már az EMUI 10-et is bejelenti.

Az EMUI 10 felületről egyelőre még csak keveset tudni, de annyi biztos, hogy Android Q-n alapul. A pletykák szerint a szoftver külső terén nagy változásokat hoz majd, többek közt új ikonformákat és más módosított elemeket, emellett egy új betűtípust is kap a rendszer. Teljesítmény terén pedig nyilvánvalóan javulást hoz az elődhöz képest,  szintet léphet a játékok futtatásáért felelő GPU Turbo 4.0 is. Emellett a kamera app felületét is újragondolják a tervezők, illetve új funkciókkal bővíthetik.

Az eseményen várhatóan a Huawei saját HongMeng OS nevű operációs rendszeréről is végre lehullhat a lepel, amiről legutóbb a cég alapítója és vezérigazgatója, Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) azt mondta, hogy gyorsabb lesz a Google szoftverénél, és nem csak mobileszközökre szánják, különféle eszközökkel lesz kompatibilis, többek közt laptopokkal, hálózati switchekkel, routerekkel és más internethez kapcsolódó kütyükkel.

A Huawei rendszere gyorsabb lesz az Androidnál, de ez aligha elég
Szupergyorsan dolgozik a HongMeng OS, de a Huaweinek nem lesz egyszerű meggyőznie a nyugati piacot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik