Sport

Vizes-vb: megszületett a magyar csapat első eredménye

Dávid Janka és Gács Boglárka 29. helyen zárt a szinkronúszó párosok technikai selejtezőjében, így nem jutott döntőbe a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokság pénteki nyitónapján.

A 45 duót felvonultató mezőnyből 35. helyen szólították a magyarokat, akik egy rendkívül pörgős hegedűszólóra mutatták be gyakorlatukat, amely alatt a csapat többi tagja a lelátón minden egyes mozdulatot hangos sikoltással üdvözölt. A bíráknál a produkció 75,8968 pontot ért.

Magasabb, mint amit a budapesti szuperdöntőben kaptunk, ugyanakkor korábban volt már jobb is az eredményünk. Remek a világbajnokság hangulata, minden sportoló egy helyen, csodálatos az uszoda, az önkéntesek pedig rendkívül kedvesek

– nyilatkozta a 18 éves Dávid Janka.

Az első felnőtt világbajnokságán szereplő, 16 esztendős Gács Boglárka hozzátette, kicsit jobban izgult, de nagyon élvezte a programot. Dávid Janka megjegyezte, a szabadprogramban az a céljuk, hogy “végig egyszerre legyenek” és az idei évben megkapják a legmagasabb pontszámukat.

Natalija Taraszova szövetségi kapitány elmondta: bízott benne, hogy magasabb pontszámot kapnak majd tanítványai, ugyanakkor büszke rájuk és még az út elején járnak.

A párosok technikai versenyében a sportolóknak 2:20 perc – plusz-mínusz 15 másodperc – áll rendelkezésükre, hogy bemutassák a kötelező elemeket tartalmazó gyakorlatukat, ezt követően a bírók három szempont – végrehajtás, hatás, elemek – alapján pontozzák őket. Érdekesség, hogy a közönség rendkívül sokféle zenei stílus mellett előadott gyakorlatot láthatott, kezdve a Nirvana világhírű slágerétől (Smells like teen spirit), a Trónok harca sorozat betétdalán és a Prodigy dübörgő ritmusain át egészen a klasszikusokig.

A kvalifikációban a papírformának megfelelően a címvédő oroszok kapták a legmagasabb pontszámot, az ötszörös olimpiai bajnok Szvetlana Romasina, illetve a két évvel ezelőtt Budapesten négy aranyat nyert Szvetlana Kolesznyicsenko 95,9501 ponttal végzett az élen.

A vb első napján műugrásban és szinkronúszásban rendeztek selejtezőket, szombaton a nyíltvízi úszók is bekapcsolódnak, magyar idő szerint 1 órakor a férfiak 5 kilométeres versenyét rendezik a mezőnyben a szám Európa-bajnokával, Rasovszky Kristóffal, valamint Székelyi Dániellel.

(Kiemelt kép: A szlovák Nada Daaousova és Diana Miskechova a szinkronúszás női páros versenyének technikai selejtezőjében a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 12-én. MTI/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik