Belföld

Sólyi gyerekgyilkosság: F. Ferenc részlegesen ismerte be

A 16 éves vádlottra legfeljebb 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A Veszprémi Törvényszék fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa csütörtökön előkészítő ülést tartott annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint tavaly megölt egy 8 éves kislányt Sólyon. Az ügyészég aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat.

16 éves F. Ferenc a nyomozóknak tett beismerő vallomásában korábban azt mondta, szándékosan csalta el a kislányt a patakhoz, mielőtt végzett vele. Most az előkészítő ülésen nem teljeskörűen ismerte be a bűncselekmény elkövetését, ezért az ügy szeptember 26-án a vádlott részletes kihallgatásával, tanúkihallgatással és szakértők meghallgatásával folytatódik.

A bíróság az ügyben kegyeleti és erkölcsi okokból, valamint a vádlott fiatalkorú voltára tekintettel kizárta a tárgyalásról a nyilvánosságot. A törvényszék emlékeztetett arra, hogy a hatályos Büntető Törvénykönyv szabályai alapján a vádlottal szemben bűnössége megállapítása esetén legfeljebb 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Bűvésztrükkel csalta tőrbe a nyolcéves Adriennt a sólyi gyilkos, hogy meg tudja ölni
Vádat emeltek a 16 éves F. Ferenc ellen. Kiderültek a bestiális gyilkosság részletei.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik