Belföld

Bűvésztrükkel csalta tőrbe a nyolcéves Adriennt a sólyi gyilkos, hogy meg tudja ölni

A Veszprém Megyei Főügyészég aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat azzal a 16 éves fiúval szemben, aki megölt egy nyolcéves kislányt Sólyon.

A szomszédos faluban élő F. Ferenc a sólyi futballpályán ismerte meg Adriennt és a bátyját. A fiú többször is együtt focizott a testvérekkel, melynek során szexuális vonzalom alakult ki benne a kislány iránt.

F. Ferenc tavaly május 18-án késő délután kerékpárral Sólyra ment, és felkereste a kislányt, akivel a Séd patak partján lévő papírmalom romjaihoz gyalogoltak. A romoknál lezajlott beszélgetésük során a kislány megdicsérte a fiú egyik barátját. Ettől F. Ferenc dühös lett, és elhatározta, hogy bosszúból, illetve a szexuális vágyának kielégítése céljából megöli a kislányt.

A fiú a papírmalomnál talált egy vastagabb, fonott kötelet, a gyermekkel pedig elhitette, hogy olyan bűvésztrükköt mutat neki, melyhez a kezeit hátra kell kötöznie. A megtévesztett kislány hitt a fiúnak, aki a megkötözése után a patakba vitte, és ott többször is a víz alá nyomta. Az elkövető a kábult kislányt kivitte a partra, majd mintegy 200 méter megtétele után egy kődarabbal bántalmazta, melynek következtében a gyermek koponyasérüléseket szenvedett.

F. Ferenc ezt követően levette Adrienn ruháinak egy részét, és újra a patakba vitte, ahol annak érdekében, hogy a víz ne sodorja el, hínárfonatot kötött rá, majd távozott a helyszínről. A kislány halálának közvetlen oka vízbefulladás volt.

Miután a gyermek kora este nem érkezett haza, előbb a testvére kezdte keresni, majd az édesapa bejelentése alapján szervezett keresés kezdődött, melynek során a kislány holttestét a hajnali órákban találták meg a Séd patak medrében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik