Tech

Kérdéses az egyik legjobb Samsung telefon jövője

A Samsung 2011-ben elindított Note szériájának két egyedi vonással sikerült kitűnnie a mezőnyből. Az egyik a minden más riválisnál nagyobb kijelző volt, amivel lényegében útnak indították a tepsimobilos trendet, a másik pedig az S Pen nevű, mobilba épített digitális toll. Napjainkra ebből az egyik versenyelőnyt adó jellemzőt már elvesztette a Samsung mobilja. Köszönhetően annak, hogy a többi gyártó is jelentősen elkezdte csökkenteni a kávák méretét párhuzamosan a hasznos kijelző terület növelésével, már korántsem számít olyan nagy kuriózumnak a Note egykor meghökkentő mérete. Maradt hát a széria számára ütőkártyaként az S Pen, ami folyamatosan finomodik.

Korábban néhány pletyka már felreppent arról, hogy a Samsung búcsút venne a Note-szériától, és most aggasztó információk láttak napvilágot, amik szintén azt sejtetik, hogy egyre nehezebb lesz megújítani a vonalat a dél-koreaiaknak.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A Samsung egyik belsős forrása a cég mérnökeivel folytatott beszélgetésekre hivatkozva elárulta az Ice Universe nevű szivárogtatónak, hogy bár hatalmas előny az S Pen, de egyben hátrány is a cég számára, mivel számos olyan fejlesztést akadályoz, aminek a felhasználók örülnének.

A Note-készülékek közel 800 milliamperórával nagyobb kapacitású aksit, erőteljesebb kamerákat és vékonyabb kereteket kaphatnának, ha nem lenne a készüléktestbe épített toll. A Samsung viszont érthető mód nem szeretne megválni a hasznos kiegészítőtől, mert ettől a Note a Note – ha nem lenne a toll, a széria nem különbözne túlságosan sokban a Galaxy S-modellektől. Így viszont kérdéses, hogy meddig lesznek képesek feszegetni a határokat. A széria soron következő darabját, a Note 10-et augusztusban leplezi le a cég, hogy eddig mit lehet róla tudni, itt szedtük össze korábban:

Már tudjuk mikor mutatkozik be a Samsung Galaxy Note 10
Alig több, mint egy hónapot kell várni a nagy leleplezésre.

(Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik