Már tudjuk mikor mutatkozik be a Samsung Galaxy Note 10

Korábban a témában:

Eddig is lehetett pletykákat hallani róla, de most már bizonyos, hogy a Samsung augusztus hetedikén leplezi le a Galaxy Note 10 csúcsmobilt New Yorkban, ugyanúgy a Barclays Centerben, ahol tavaly a Note 9-et is. A sajtósoknak kiküldött meghívón egy fekete stylus, valamint egy kameralencsére hasonlító objektum látható fehér háttérrel, ami a korábbi pletykákat alapul véve többek szerint is azt próbálja finoman sugallni, hogy a stylusba idén már saját kamera is kerül.

A Samsung Galaxy Note volt az első olyan ismertebb mobil, amihez digitális toll is az tartozott, az S Pen. Az elődmodellről írt tesztünkben mi is dicsértük a stylus jó kihasználhatóságát és kényelmes fogását.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Ennél sokoldalúbb androidos telefont most nem talál
Tisztes hardver és egy rendkívül hasznos digitális toll jellemzi a Samsung Galaxy Note 9-et, aminek az árcímkéje is elképesztő.

Az elmúlt hónapokban felreppent pletykák szerint a Note 10 hátlapjára négy horizontálisan elhelyezett kamera kerülhet: a rendszer egy 12 megapixeles, egy 12 megapixeles telefotó, és egy 16 megapixeles széles látószögű szenzorból állna, amihez egy 3D-s mélységérzékelő is csatlakozhat. Emellett arról is lehetett hallani, hogy a szelfikamera forgatható lesz, ahogy a Galaxy A80-on is, na és persze ahogy fentebb is említettük, a tollba is építhetnek egy szenzort.

A tizedik Note-mobillal kapcsolatban eddig arról szóltak a pletykák, hogy kétféle méretben érkezik, az egyik támogatja az 5G-t, és mindegyikről elhagyják már a jackdugót. Nem meglepő mód már ezen is panelba vághatják a szelfikamerát, ami a kijelző közepén fog elhelyezkedni, és nem a sarkában. A nagyobbik, Pro utótaggal ellátott modell már egészen bődületesen nagy, 6,75 colos panelt kaphat, míg az alapmodell megáll a 6,3 colnál.

Akár ilyen is lehet Samsung Galaxy Note 10
Renderkép készült az eddigi pletykák alapján.

Ugyan a Note-széria nem annyira kelendő, mint a Galaxy S-modellek, de a nagykijelzős phabletnek is megvan a saját erős felhasználói bázisa. A 2011-ben bemutatott első Note számlájára írható a tepsitelefonok trendjének elindítása is, pedig ma már egyáltalán nem tűnik olyan nagynak az első készülék 5,3 hüvelykes mérete ahhoz képest, hogy a Note 9 már 6,4 hüvelykkel büszkélkedhet.

A Note 10 érdekes piaci helyzetbe csöppen, hiszen a Samsungnak és konkurenseinek számolnia kell az okostelefon-piac lassuló növekedésével. Míg az eszközök egyre drágábbak, addig a funkciók nem annyira forradalmiak, és a felhasználók egyre hosszabb ideig tartják meg készülékeiket, mielőtt újabbra váltanának. A gyártók abban reménykednek, hogy az 5G és a hajtogatható modellek megjelenése felrázhatja a helyzetet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73910158, Klinghammer Istv·n ·ltal vezetett TisztessÈges V·laszt·sÈrt AlapÌtv·ny szÈkhelye a Csalog·ny utca 12-ben., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.