Több százan, családja, barátai, tisztelői, művészek és közéleti személyiségek kísérték utolsó útjára Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt pénteken Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.
Ungvári Tamás nem csupán a jelen, de a jövő generációi számára is maradandót alkotott. Ahol te voltál, ott mindig szavak és gondolatok szárnyaltak
– búcsúzott az életének 89. évében, június 29-én elhunyt írótól Verő Tamás főrabbi.
Tamás nagysága nem csupán végtelen tudásában rejlett, de azon képességében is, hogy azt mások számára érthető módon megossza a világgal
– mondta, kiemelve, hogy több mint 50 kötet fűződik nevéhez. Felidézte, hogy Ungvári arra a kérdésre, mit jelent számára zsidónak lenni, azt válaszolta: „nekem annyit jelent, hogy azt, amit egykor szégyenbélyegként tűztek rám, én kitüntetésként hordom”.
A magyarországi zsidóság pedig kitüntetésnek tekintette, hogy egy ilyen embert tudhatott tagjai között. Szeretettel és hálával búcsúzunk. Mindannyiunkat egy kicsivel bölcsebbé tettél. Férjként, apaként, barátként, tanárként és tudósként egyaránt gazdagabbá tetted a világot
– mondta Verő.
A szertartáson beszédet mondott Hegedűs D. Géza színművész az író egykori növendékeként és barátjaként. Felidézte, hogy mennyi mindent tanult Ungváritól, aki figyelmeztette arra is, hogy színházat, művészetet csinálni, tanítani lángra lobbantó fantázia, szenvedély, intellektuális energiák és filozófia nélkül nem érdemes.
A család nevében az író fia, Ungvári Benjámin búcsúzott, felidézve az együtt töltött évek emlékeit. Kiemelte, hogy édesapja minden egyes személyes kudarcban és tragédiájában inkább a lehetőséget látta. Ha kirúgták egyik lábát, gyorsan növesztett egy újat.
Ahogy ő szerette mondani, előre menekült. Amikor ’57-ben elbocsátották, belekezdett német és angol nyelvű regények fordításába, később ő segítette először magyar színpadra hozni Neil Simon, Arthur Miller darabjait és az első nagy amerikai musicaleket. Amikor Magyarországon elfogyott körülötte a levegő a ’70-es évek végén, vendégprofesszorként tanította végig a nyugat legrangosabb egyetemeit
– emlékezett, felidézve azt is, hogy csaknem 70 évesen költözött ki családjával az Egyesült Államokba, hogy gyerekei külföldön tanulhassanak.
Akármilyen idős volt, nem hagyta, hogy a múlt rabja legyen, mert neki az élet mindig holnap kezdődött. Megmutatta, hogy sosem késő változni és újrakezdeni.
Mint felidézte, édesapja a halála előtti időszakban is aktív volt. „Mintha a nap, csak neki kivételesen, több mint 24 órából állt volna”, mondta, hozzátéve, élete nagy részét egy asztalnál töltötte olvasással és tanulással.
Tudását megosztotta, hitt abban, hogy a világ jobb lesz, ha több önálló, gondolkodó ember van benne, és a legnagyobb örömét abban lelte, ha másokat inspirálhatott.
Ungvári Tamás június 29-én, 88 éves korában halt meg.
(MTI)
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI
