Tudomány

Két bolygó kering egy pályán

A Kepler-űrtávcső egy eddig soha nem "látott" bolygórendszert fedezett fel.

A két bolygó az úgynevezett KOI-730-as négyes bolygórendszer része. Szinkronizált pályán keringenek 9,8 nap alatt 60 fokra megelőzve egymást központi csillaguktól ugyanolyan távolságra.

A csillagászok eddig soha nem mértek be hasonló kettős bolygót, ha igazolják a KOI-730-as ikerbolygók létét, akár azt elméletet is elővehetik a csillagászok, mely szerint a Föld is egyszer egy Mars-méretű égitesttel mozgott együtt a Nap körül. Amikor ez a két feltételezett bolygó összeütközött, a nagyobb darabból lett a Föld, a kisebből kialakulhatott a Hold.

Látványos lenne, ha az újonnan bemért rendszerben éppen most keletkezne egy új hold, de az objektumokat felfedező Princetoni Egyetem tudósai szerint erre a következő 2 millió 220 ezer évben nincs semmi esély. Addig ugyanis kötött pályán mozognak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az egy pályán keringő bolygókról szóló tanulmány (arXiv)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik