Tech

Árulni kezdték a világ első 8K-s OLED-tévéjét

Pár hónapja a madridi LG Innofesten közelebbről is megnézhettük magunknak a tavaly bemutatott LG 88Z9 modellt, ami a világ első 8K OLED tévéje. Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a készülék az év második felében jelenik meg, de a cég most dátumokat is közölt: az előrendelések teljesítésével Dél-Koreában már megkezdődött az értékesítés, Észak-Amerikában és Európában pedig a harmadik negyedévben lesz elérhető. A hivatalos magyar árakat egyelőre nem tudni, de a 30 ezer eurós árcímke nagyjából nettó 9 600 000 forintot valószínűsít.

A 88 hüvelykes képátmérőjű tévé az LG eddigi legnagyobb OLED-televíziója is egyben. A méret mellett érdemes észben tartani, hogy a 8K felbontás (7680×4320 pixel) négyszer akkora, mint a 4K, tehát 16-szor több pixel tartalmaz, mint a full HD, összesen 33 117 600-at, és mindegyik mögött található egy önállóan fény kibocsátására képes organikus dióda. Az OLED-et azért is hívják sokan a jövő technológiájának, mert ennek köszönhetően minden egyes pixel külön vezérelhető, és nincs szükség az LCD-nél használatos háttérvilágításra.

Fotó: Jack Dempsey/AP Images for LG Electronics

A madridi bemutató után azt írtuk az első benyomásainkról: pár perc után már úgy tűnhet az agy számára, mintha 3D-ben látnánk mindent, mert az OLED-et jellemző elképesztően mély feketék és erős kontrasztoknak köszönhetően nagyon életszerű és dinamikus a látvány. A készülék támogatja a Dolby Visiont, a HDR10-et is, a 4K-s tartalmakat pedig szoftveresen javítja fel úgy, hogy az megközelítse a 8K-s tartalmak részletességét.

Leesett az állunk a világ első 8K-s OLED tévéjétől
Közelebbről is megnéztük magunknak az LG 88Z9-et, természetes közegében.

Magát állítja be

Az LG új televíziója már a cég második generációs Alpha 9 processzorát tartalmazza, ami több mint egymillió vizuális adat feldolgozása nyomán kifejlesztett gépi mélytanulási algoritmust használ. A processzor a lejátszott tartalom forrásának felismerése és elemzése nyomán határozza meg a megfelelő képfeljavítási módszert, így optimalizálja a videók megjelenítését,

és a környezeti jellemzőknek megfelelően finomhangolja a tónusgörbét, beállítja a fényerősséget.

Tervezésekor az LG azt tartotta szem előtt, hogy az emberi szem másként érzékeli a látványt különböző fényviszonyok között, és másképp fest a tévé például egy sötét szobában nézve az ágyról, mint egy napsütéses délután a nappaliban. A processzor a tévé környezeti fényérzékelőjét használja a fényszint mérésére, és automatikusan módosít a fényerősségen, ha erre szükség van.

A hangbeállításokat is rábízhatjuk a tévére, ami saját pozíciója alapján állítja be az ideális értékeket, ráadásul képes a kétcsatornás hangot akár virtuális 5.1-es térhangzássá alakítani. A bemutatón azt is hallhattuk, miképp működik a gyakorlatban, ha bekapcsoljuk a mesterséges intelligenciával felturbózott 5.1-et – a különbség pedig tényleg szembetűnő, a hangok sokkal dinamikusabbak és kevésbé sterilek.

Megnéztük a luxusházat, amelyben minden okos és nagyon dizájnos
A madridi LG Innofesten egy helyen láthattuk a cég összes olyan kütyüjét, amelyik fontos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik