Tech esport

Szadista játék kerül a Teslákba

A független StudioMDHR Entertainment által fejlesztett Cuphead túlzás nélkül az elmúlt évek egyik legnehezebb platformjátéka, amiben egy-egy szakasz kínkeserves teljesítése kész eufóriát okoz. Korábbi tesztünkben is leginkább úgy tudtuk jellemezni, hogy bár elsőre cukiságnak tűnik, de aztán megkínoz és szétcincálja az idegeinket. Márciusban jött a hír, hogy az eredetileg Xbox One-ra és PC-re megjelent szoftver Nintendo Switchre is érkezik idén, így nyitottá vált a kérdés, hogy a későbbiekben milyen platformon kapunk még portot – a válasz nem várt helyről jött.

Elon Musk, a Tesla-alapítója a héten jelentette be egy podcastes interjúban, hogy a játék fejlesztői már dolgoznak a Tesla autók központi konzoljának érintőkijelzőjén futtatható Cupheaden. A hírt a Studio MDHR is megerősítette az IGN számára, és azt is elárulták, hogy az autó hardverére szabott, egyszerűsített portot készítenek, amit egy vezetékes UBS-kontrollerrel lehet majd vezérelni, nem magán az érintőpanelen. A végleges szoftver valamikor az év végén válik elérhetővé, és az esetleges későbbi kellemetlenségek elkerülése végett csak parkoló, nem mozgásban lévő kocsikban lehet majd futtatni.

Musk tíz hónapja beszélt arról, hogy a Teslákat egyben szórakoztatóközponttá is kívánják fejleszteni a jövőben, többek közt futtatható videojátékokkal. Azóta néhány Atari-klasszikus cím már elérhetővé  vált az autó konzolján, egy tweet szerint a későbbiekben pedig olyan portok is jöhetnek, amik már a komolyabb játékokat hajtó Unity, vagy Unreal motort használják.

(Kiemelt kép: StudioMDHR Entertainment)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik