Nagyvilág

Megszólaltak a hajóbaleset túlélői

Egyikük azt mondta, egy mentőövbe kapaszkodva, könnyek közt nézték, ahogy a többiek feje felbukkan és eltűnik a vízben.

A szerda este Budapesten történt hajóbaleset túlélői megszólaltak a dél-koreai Chosun.com portálnak, nyilatkozataikat az Index idézi. Egyikük elmondta: az ütközéskor mintegy húszan a fedélzeten voltak, körülbelül tízen pedig az alsó kabinokban.

Egy 32 éves nyilatkozó úgy emlékszik, hogy a hajó egyből felborult és elsüllyedt. A fedélzetről a vízbe estek az emberek, a kabinokban levők pedig valószínűleg nem tudtak gyorsan kijönni.

Egy Jeong nevű túlélő talált egy mentőövet, és minden erejét beleadta, hogy elérje, mert tudta, hogy az élete múlik rajta. A rajta levő zsinórt egy másik ember felé dobta, így mindketten a vízfelszínen tudtak maradni, és könnyek közt nézték, ahogy a többi ember feje felbukkan és eltűnik a vízben.

A hatvanéves Anmo úszni próbált, majd egy másik hajó matrózának kezében tudott megkapaszkodni. Egy idő után azonban kicsúszott és elsodródott, de sikerült túlélnie, amíg kimentették. (Fotó: MTI / Lakatos Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik