Nagyvilág

Fájdalmas mementó Dél-Koreának a dunai hajószerencsétlenség

Régi sebeket tépett fel Dél-Koreában a szerda este történt dunai hajóbaleset, melyben az eddigi információk szerint legkevesebb heten életüket vesztették.

2014. április 16-án az MV Szevol nevű komp végzetes balesetet szenvedett körülbelül három kilométerre Kvanmedo szigetétől.

A túlterhelt, szerkezethibás hajó túl gyorsan vett be egy kanyart, ami miatt előbb víz szivárgott a fedélzetre, majd az egész elsüllyedt. A tragédiában 304 ember veszítette életét, többségük az Anszan városi Tanvon középiskola diákja, akik Incshonból Csedzsura utaztak volna.

AFP PHOTO / South Korean Maritime Ministry

A rendőrség már a baleset napján nyomozást indított, középpontban a hajókapitánnyal, aki gyakorlatilag segítségnyújtás az elsők között menekült el a járműről a mentőcsónakok egyikén. Mint kiderült, Li Dzsun Szok kapitány 40 perccel azután elhagyta a kompot, hogy az elkezdett süllyedni.

A halálos áldozatok száma azért lehetett ilyen magas, mert azt parancsolták az utasoknak, maradjanak a helyükön, hogy ne billegjen a hajó. Emiatt sokaknak esélye sem volt kimenekülniük. Ráadásul a mentést nehezítették a rossz időjárási körülmények is.

Dzsunszokot felmentették a 304 rendbeli emberölés vádja alól, de gondatlanságáért 36 év börtönbüntetést kapott.

STRINGER / AFP / Europress

Az eset egy nemzet traumája lett, a tragédia mindenkit sokkolt. A dél-koreaiakat felbőszítette, hogy ennyi gyereknek kellett értelmetlen halált elszenvednie, mivel a baleset egyértelműen megelőzhető lett volna.

Az incidens rossz fényt vetett Pak Kunhje akkori dél-koreai elnökre is, aki a katasztrófa idején csendben hallgatott, és csak hét órával a hajó süllyedését követően intézett beszédet a nemzethez.

A kompot egyébként csak három évvel a tragédiát követően, 2017-ben sikerült a felszínre hozni, kilenc eltűnt ember holttestét csak ezt követően találták meg.

Dél-Korea történetének legsúlyosabb hajókatasztrófája 1993 október 10-én történt, akkor a Sárga-tengeren süllyedt el egy jármű, a 362 utasból 292-en meghaltak.

A dél-koreai elnök Orbánnak: Magyarország tegyen meg minden tőle telhetőt
Mun Dzse In megköszönte, hogy a magyar hatóságok aktívan végzik a mentési műveleteket.

Kiemelt kép: Lee Myung-Ik / POOL / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik