Gazdaság

Bombaüzlet a trafikellátás, egyre többet hoz Lázár János holdudvarának

Rendületlenül nő a nyeresége az Országos Dohányboltellátó Kft.-nek, amely versenytárs nélkül szerezte meg annak idején a koncessziós jogot, hogy árut szállítson a trafikoknak. A nagykereskedelmi monopólium egyre többet hoz a konyhára: 2017-ben 3,6 milliárd volt az adózott profit, tavaly már 4,6 milliárd, miközben az árbevétel 46 milliárd forinttal, 598 milliárdra nőtt.

A dohányboltellátó alapítása óta 11,5 milliárd forint nyereséget termelt tulajdonosainak,

a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nek, illetve az 51 százalékot birtokló Tabán Trafik Zrt.-nek. Utóbbi a dohánypiac újraszabályozását levezénylő Lázár János volt kancelláriaminiszter holdudvarához sorolt Sánta János érdekeltsége.

A nyereségből durván 4,4 milliárdot ki is vettek a cégből, 3,69 milliárd forint rendes osztalékról és ezen felül 742 millió forint célhoz kötött eredményrész osztalékként történő  kifizetéséről döntöttek. Vagyis három év alatt több mint 10 milliárd forintot fizetett a nagykermonopólium Sántáéknak.

Az államnak fizetett koncessziós díj mindeközben nem rendíti meg a trafikellátó céget, tavaly 392 millió forintot fizettek be ezen a címen. A cég a múlt évben 32 fővel csökkentette a dolgozói létszámot, de még így is 690 főt foglalkoztatott. Az adófizetési kötelezettségük mérséklésére 220 millió forintot költöttek látványcsapatsportok támogatására.

A Continental Dohányipari Zrt., a Tabán Trafik Zrt. és a Ventas Coffee Hungary Kft. alkotta csoportban érdekelt Sánta János 2016 óta szerepel a 100 leggazdagabb között, akkor 7,2 milliárdos vagyonnal éppen csak felfért a listára, azóta a hódmezővásárhelyi vállalkozó 10,4 milliárddal a 90. helyre lépett előre.

Milliárdokat vehetett ki a Lázár-féle dohánybizniszből Lázár barátja
3,4 milliárd forintot hozott tavaly az államtól kapott ajándék, a trafikellátás monopóliuma. Sánta János érdekeltsége és a BAT cége ennyi osztalékot vehetett ki az Országos Dohányboltellátó Kft.-ből.

Fotó: Varga György / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik