Gazdaság

Lehet, hogy önnek is visszajárna ez a 89 400 forint?

A súlyos egészségi problémával élő emberek részére nagy segítséget jelentenek azok a kedvezmények, amelyek a kiadásaikat csökkenthetik, hívta fel a figyelmet az Adó.hu. A rokkantsági járadékban részesülők ugyanis a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt, közlekedésüknél utazási kedvezményt, gyógyszereiknél közgyógyellátást vehetnek igénybe.

Az adókedvezményről azt kell tudni, hogy az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás, határozat alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától a végéig, havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (személyi kedvezmény).

2019-ben az adókedvezmény a 149 000 forintos minimálbér alapján havi 7450 forint, illetve évi 89 400 forint lehet.

Az adókedvezményt az adóévben szerzett jövedelem (például munkabér) összevont adóalapjának adójából havonta, illetve az éves adóbevallás során lehet érvényesíteni.

Ha valaki korábban nem élt a lehetőséggel, annak jó hír, hogy az adóeljárásban hatályos ötéves elévülési időn belül visszamenőleg is igényelheti a kedvezményt, amihez kell az orvosi igazolás, vagy az ellátást megállapító határozat. Bővebb infó itt.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik