Belföld

Havi 7450 forint adókedvezményt igényelhetnek vissza a súlyos betegek

Az idén jelentősen bővült azoknak a tartós egészségügyi problémáknak a köre, amelyek után a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget — az idén 7450 forintot — igényelhetnek vissza havonta a személyi jövedelemadójukból. A kedvezményt egy összegben is kérhetik az szja-bevalláskor.

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. távirati irodához eljuttatott közleménye szerint az erre vonatkozó kormányrendelet 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy

700 olyan betegséget határoz meg, amelyeknek érintettjei jogosulttá válhatnak az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre.

Januártól már e körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is. Kiemelték, hogy bár a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonlóan akár öt évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegséget ennyivel korábban megállapították.

A közlemény idézi Balog Lajost, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki elmondta: a kedvezményezett betegségek közé a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével, egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet.

Kiemelt kép: Marjai János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik