Belföld

21 órát kellett várni, hogy megvizsgálják a kétéves kisgyerek sérült szemét

Két kórház is el akarta küldeni, de egyik sem gondolja, hogy hibázott.

21 órát kellett várni arra, hogy altatásban megvizsgáljanak egy kétéves kisgyermeket, akinek faág szúrta meg a szemét – írja a Népszava.

A gyermek édesanyja a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a mentő gyorsan kiért, a kocsit pedig az ügyeletes Bajcsy-Zsilinszky kórházba irányította a mentésirányító, de útközben kiderült, hogy ott nincsenek eszközök a gyermek altatásához. Így átirányították a mentőt a Semmelweis Egyetem szemklinikájára, de mielőtt odaértek volna, az intézmény jelezte: mégse fogadják a kisfiút. Végül a mentőirányító diszpécser lépett közbe, utasította a klinikát, hogy vegyék fel a gyereket.

A mentők riasztásától számítva valamivel több, mint másfél óra múlva adták át a sürgős ellátásra szoruló kisfiút az orvosnak. Az anya azt mondta, kijött a doktornő a rendelőből és megkérdezte a mentőst, hoztak-e valamilyen papírt. A mentőorvos azt mondta, hogy nem, erre az orvos hátat fordított és azt mondta, „akkor végeztünk”. Az anya végül sírva kérte az orvost, hogy legalább vizsgálja meg a gyereket.

A cikk szerint altatásra lett volna szükség, hogy megnézzék a szemet, ennek híján az orvos ultrahang vizsgálatot végzett, majd CT-re is sor került egy másik helyszínen. Ott közölték, hogy a gyerek szeme alapvetően rendben van, majd végül visszavitték a családot a szemklinikára, ahol kaptak egy ágyat éjszakára és azt mondták, reggel jön majd altatóorvos, akkor meg tudják nézni rendesen a kisfiú szemét. Végül a baleset után 21 órát kellett várni a vizsgálatra.

A Népszava megkereste az illetékes kórházakat. A Bajcsytól azt válaszolták, hogy nem illetékesek, mert ők nem gyerekkórház és eszköz híján nem tudnak háromévesnél kisebb gyereket altatni, és a sürgősségi beutalási rend szerint az áthatoló szemsérülés ellátására kizárólag a szemészeti klinika illetékes. A Semmelweis Egyetem sajtóosztálya szerint ők sem hibáztak, szabályosan ellátták a kisfiút függetlenül attól, hogy nem láttak el sürgősségi ügyeletet. Szerintük a Bajcsynak kellett volna megállapítania, hogy a gyereknek milyen sérülése van, majd továbbutalni a klinikára. (Illusztráció: MTVA / Róka László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik