Mi volt a legveszélyesebb vagy legbizarrabb „vízi szörnyeteg”, amivel valaha találkozott?
Nehéz kérdés, de ha összevonom a veszélyeset és a bizarrt, akkor talán azt mondanám: az elektromos angolna, ami az Amazonasban él. A legtöbb lénynek, amit felkutatok, hatalmas fogai vannak, és általában ez ugrik be az embereknek először a veszélyességről. Elképzelik, hogy odaúszik a hal, és megharap. Az elektromos angolna viszont más, egészen elképesztő élőlény: az elektromos sokkal üti ki az áldozatát. Ha nincs szerencséd elveszted az eszméleted, és arccal a vízen fekszel, a fulladást kockáztatva. Ha pedig valaki utánad jön és segíteni próbál, ő is kaphat egy kiadós áramütést. Ezért, amikor róluk forgattunk, vittünk magunkkal egy defibrillátort, a stábnál pedig volt egy hosszú farúd, műanyag kampóval a végén, hogy ha bármi bajom esik, be tudja akasztani a derekamba és kihúzzon. De ott a kérdés, hogy képes egy teremtmény ennyi elektromos áramot termelni, és miért nem rázza meg közben saját magát? A tévézés előtt biológiatanár voltam, márpedig a biológus szemszögével egészen lenyűgözőek ezek az állatok. Ám, ha rosszkor vagy a rossz helyen, akkor életveszélyesek is tudnak lenni.
Volt valaha életveszélyben? Mekkora kockázatot vállal a forgatásokon?
Muszáj kockázatot vállalnunk, mert tudatosan elhagyatott, veszélyes helyeket keresünk fel. Fontos azonban, hogy minden útra alaposan felkészülünk. A cél, hogy elkerüljük, hogy a baj megtörténjen. Mikor ott vagyunk, a hal csak egyike a veszélyforrásoknak, de tőlük kevésbé tartok: a halakat ismerem és értem a viselkedésüket. Nagytestű haltól még soha nem is szenvedtem sérülést, kishaltól már sokkal inkább. Mondjuk ez nem teljesen igaz, egyszer mellkasba vert egy hatalmas arapaima az Amazonasban. Az elképesztően fájt és veszélyes is volt. Az ütés ereje miatt aggódtam, hogy szívkárosodást szenvedtem-e.
Orvos megy a csapattal?
Nem, de a stáb nagy része – engem is beleértve – kap speciális egészségügyi képzést. Szóval tisztában vagyunk vele, mit kell tenni, ha valaki csúnyán vérzik, vagy elveszti az eszméletét, és nincs orvos a közelben. Ha végiggondolom az elmúlt harmincöt évem, a legszörnyűbb dolog, ami történt velem egy légi katasztrófa volt – túl az említett az incidensen, mikor az a hal mellbevert. Az Édesvízi Szörnyek indulása előtt egy Jungle Hooks című sorozatot forgattam a Discovery Europe számára, és épp az Amazonashoz tartottunk, amikor lezuhant a gépünk. Öten voltunk a fedélzeten, és csodával határos módon nemcsak mindannyian túléltük, de egyikünk sem szenvedett semmiféle sérülést. Mai napig alig hiszem el.
Említette, mennyire lenyűgözik a vízi szörnyek. Mindig szépnek találja őket, vagy néha azért borzalmasnak, visszataszítónak is?
Az emberek sok műsort láthattak színpompás tengeri halakról, amiknek nagy része a korallzátonyoknál él, és gyönyörűen néz ki. Ezt a világot Cousteu kapitánytól kezdve rengeteg természetfilm mutatja be a mai napig. Az édesvízben viszont valami egész más vár minket. A folyó nagyon, nagyon iszapos tud lenni, a látási viszonyok borzasztóak, ezért is olyan nehéz ilyen helyeken forgatni. A zavaros vízben élő halak pedig sokszor elég rondák. Itt ugyanis a párzásnál nem számít, hogy néznek ki, mert úgysem lát a másik belőlük semmit. A szépség tehát elveszti evolúciós értelmét. És persze ott vannak a csápok, amikre azért van szükség, mert a rossz látási viszonyok miatt ezek a halak inkább szagokkal, rezgésekkel tájékozódnak. Sok harcsa néz ki úgy, mintha egy víz alatti hatalmas meztelen csiga lenne. Esztétikai szempontból ezek a halak rondák, a biológus szemével viszont csodálatosak, hiszen tökéletesen adaptálódtak a környezetükhöz.
És ön melyik szemmel nézi őket?
Mindkettővel. Számomra tehát rondák és gyönyörűek egyszerre.
35 éve nyomozza a vízi rejtélyeket. Még mindig akad olyan sztori, ami meglepi vagy akár meg is döbbenti?
Igen, bár ezt én magam sem hittem volna, mikor belevágtam. Sosem terveztem, hogy ilyen sokáig fogok tévézni. Mégis jön hamarosan az új műsor, a Sötét vizeken. Ugyanis kiderült, hogy még mindig rengeteg izgalmas történet van világszerte. A halászok és a horgászok mindig tele vannak sztorikkal. Egy részüket talán csak kitalálják, és sokszor biztos túloznak is, de még így is marad elég, ami igaznak bizonyul, és érdemes utána járni. Az egyik epizód idén például egészen lenyűgözőre sikerült. Ausztráliában, New South Walesben jártunk, ahol pár ember azt állította, hogy valami hatalmas lény úszkált körülöttük a vízben, és megpróbálta eltalálni őket. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy mi az, ami Ausztráliában ehhez elég nagy lehet? Végül eljutottunk egy halfajhoz, amiről egyszer régen olvastam, de mindenki azt hitte, már teljesen eltűnt. Hiába fejlett ország Ausztrália, mégis ilyen meglepetésekre bukkantunk. Persze nem a sűrűn lakott, inkább az elhagyatott, kietlen részeken.
Magyarországon is nyomozott már vízi rejtélyek után?
A pár évvel ezelőtti Mighty Rivers sorozat a világ nagy folyóiról szólt, és akkor a Dunánál is forgattunk. Jártunk röviden Budapesten és környékén, megnéztük a vidéki részeket is. A nagy folyók trükkösek, mert sokszor nem a főág igazán érdekes, inkább a mellékágakba kell menni, ha izgalmas dolgokat akar találni az ember. A Duna viszont más. Egy rakás történetet hallottam, milyen érdekes halakat fogtak ki horgászok a főágból. Sajnos nem volt túl sok időnk, de a dunai galócát azért bemutattuk a műsorban. Ez a lazac egyik rokona, ami ugyan nem úszik fel a tengerig, de hosszasan fel-alá vándorol a folyóban. Izgalmas fejlemény, hogy a dunai galóca visszatérőben van. Ja, és persze láttunk hatalmas harcsákat is. Nincs mese, vissza kell térnem egyszer Magyarországra, mert sosem fogtam például balint, pedig nagyon szeretnék. A horgomra akadt már, de kifognom nem sikerült.
Mostanában egyre több szó esik az óceánok és tengerek szennyezettségéről. Mint a vízi világ elkötelezett támogatója, mekkorának látja a bajt? És mi a helyzet az édesvizekkel?
Az előrejelzések szerint 2050-re nem marad semmi az óceánban, amit piaci alapon érdemes lenne kihalászni. Ennyire rossz a helyzet. Ezzel szerencsére egyre többen tisztában vannak. A folyóknál azonban még nagyobb a baj, mivel sokkal kevesebb bennük a víz, az emberek jóval sokkal kevesebbet tudnak arról, mi zajlik bennük. Épp ezen próbálok változtatni: meg akarom mutatni mindenkinek, mi minden él a folyók mélyén. Mert hogy gondoskodhatnánk valamiről, aminek nem is tudunk a létezéséről? Hányan tudják például, hogy a folyóikban két méteres, vagy még nagyobb halak is élnek? A tigrisekért vagy orángutánokért azért aggódik mindenki, mert sokat látják a tévéképernyőn, de a folyami halak sokkal ritkábban kerülnek elő. Ez tehát az első feladat. Közel kell hozni az emberekhez az édesvizek lenyűgöző élővilágát. Ez szerencsére zajlik, ma már jobban foglalkoztatja az embereket.
Mik a fő veszélyek a folyóknál?
A legtöbben nem is tudják, hogy a gátak micsoda pusztítást képesek okozni. Sok folyami hal állandó mozgásban van a folyóban a költési időszakban, nem csak a lazac és a tokfélék. Nyilván nem lehet emiatt lerombolni az összes gátat, de azokat az öreg építményeket igen, amik már fölöslegessé váltak, csak egyszerűen ottfelejtették őket. Ahol pedig szükség van gátra, ott is elkezdték módosítani a szerkezetet, hogy a halak át tudjanak úszni rajtuk. A szennyezés is nagyon fontos kérdés: az EU hatalmas eredményeket ért el a folyókat védő törvényeivel, bár nemrég felülvizsgálták ezeket. Vannak piaci szereplők, akik nyilvánvalóan próbálják fellazítani a szigort: a nagy iparágak szeretnék a hulladékukat a folyóba ereszteni, hogy mással fizettessék meg a tevékenységük árát. Biztató, hogy ezekre a próbálkozásokra elég határozott válasz érkezett az emberek részéről. Sok egyszerű állampolgár világossá tette, hogy jelenlegi, szigorú formájában akarja megtartani a törvényeket. Szóval komoly problémák vannak, ugyanakkor az emberek egyre tájékozottabbak és egyre aktívabban lépnek fel a javulás érdekében.
A végére hagytam a legnehezebb kérdést. Melyik regényt vinné magával egy lakatlan szigetre, a Moby Dicket vagy Az öreg halász és a tengert?
Hú, mindkettő remekmű. A Moby Dick nehéz olvasmány, és jó hosszú is. Le kéne ülnöm, hogy újra átolvassam. Hemingway stílusát viszont nagyon szeretem, azok a szikár mégis intenzív mondatok közelebb is állnak ahhoz, ahogy én írok. Ha mindenképp választanom kéne, azt mondanám: orrhosszal, de Hemingway a befutó nálam.
A Jeremy Wade – sötét vizeken első része április 28-án 20 órakor debütál az Animal Planeten.
Címlapi kép: Animal Planet
