Gazdaság

Liberálisok: Matolcsy több mint egymilliárd forintot szórt el az MNB külképviseleteire

A Magyar Nemzeti Bank június elsejével bezárja azokat a külképviseleti irodáit, amiket a párt szerint meg se kellett volna nyitni. Ők már az irodák nyitásakor arra hívták fel a figyelmet, hogy értelmetlen háromfős irodákat fenntartani szerte a világban, hiszen a külföldi bankokkal való kapcsolattartást Magyarországról is kiválóan meg lehetett volna oldani. Kiperelték a jegybanktól, amit Matolcsyék el akartak titkolni. Így derült ki, hogy

  • Párizsban mintegy 9000 ezer euróért, havi 2,9 millió forintért bérelt irodát az MNB; ez 432 000 euró bérleti díjat, nagyjából 134 millió forintnyi költséget jelentett a 4 év alatt.
  • Rómában körülbelül 6500 euróért, azaz nagyjából havi 2 millió forintért bérelt irodát a jegybank; ez 312 000 euróba, azaz több mint 100 millió forintba került négy év alatt.
  • Hamburgban körülbelül havi 6500 eurót, négy éven keresztül pedig további 100 millió forintnyi közpénzt fizettek az irodabérlésre.

Ha a költségeket összeadjuk, a New York-i és a Buenos Aires-i irodákkal együtt legalább fél milliárdot szórt el a jegybank teljesen értelmetlenül luxusirodákra. Ehhez az összeghez az irodák háromfős állományát és a munkatársak lakhatását hozzá sem számoltuk: ha mindegyikük az MNB-s keresetek között átlagosnak mondható havi 1 millió forintot keresett (ez havonta 15 millió forintot, négy éven át pedig 720 millió forintot jelent), és körülbelül ugyanekkora összegért lakást is bérelt, akkor elmondható szerintük, hogy Matolcsy mintegy kétmilliárdnyi közpénzt költött el az MNB felszámolásra váró unortodox nemzetközi irodahálózatára.A Liberálisok tudni szeretnék, mi értelme volt ennyi pénzt elszórni olyan külföldi irodákra, melyeknek feladatait itthonról is tökéletesen el tudták volna végezni a jegybank munkatársai. Ezért közérdekű adatigényléssel fordultak az MNB-hez, hogy megtudják, pontosan mennyibe került a hat iroda fenntartása, és a munkatársak milyen munkát végeztek a külképviseleten.

Meggyőződésük, hogy Matolcsy Györgyöt politikai felelősség terheli az MNB felelőtlen pénzköltése miatt. Miért szórtak el ennyi pénzt, ha nem azért, hogy a Fidesz jól fizető állásokat biztosítson a holdudvarának?

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik