Az igazság nyomában
Spanyolország, nyár, buli, tenger – kis hajóján ringatózik a Shaw család boldog nyári vakációján, amikor Will leugrik kenyérért, akarom mondani, elúszik érte. De, ahogy az szokott lenni, mire visszatér, a családnak nyoma sincs. Egynek van nyoma: az emberrablásnak. Persze ha a családfőt egy bizonyos Bruce Willis nevű alakítja, ezen lepődünk meg a legkevésbé. És azon sem húzzuk magasra a szemöldökünket, hogy a papa nem állami üzleti tanácsadó, ahogy otthon tudják, hanem CIA-ügynök. Fia, Will (Henry Cavill) mindezzel úgy kell szembesüljön, hogy Madridban üldözi pár bérgyilkos, a spanyol rendőrség, és mivel a további információkat egy bizonyos Sigourney Weaver által játszott ügynök csepegteti, nem várhatjuk a feszültség gyors csillapodását. Mabrouk El Mechri rendező nagy akciófilmes rajongó, első filmjének, a JCVD-nek a főszereplője a magát alakító Jean-Claude Van Damme – remélhetőleg ez a munkája sem lesz híján némi öniróniának és csavaros észjárásnak.
Tétova félrelépők
Későnvirágzók lenne az angol cím pontosabb fordítása, ehelyett kaptunk egy finomkodó, negédeskedő változatot – helyben vagyunk, elvégre az öregedés traumája manapság nagyjából a terhességéhez hasonlítható, ha nem nagyobb annál. Régen ötvenésvesen kezdtek el a nők fiatal férfiak, a férfiak csitrlilányok után szaladgálni, ma az egészségügy és kozmetika fejlődésének hála, tíz évvel később kapnak a fejükhöz és egyéb testrészükhöz a társadalom éltesebb, de még aktív tagjai: ajjaj. Mit lehet azzal a biológiai ténnyel kezdeni, hogy megvastagszunk, lefogyunk, kopunk, kevesebb lesz a hajunk, de több a hájunk? És azzal, hogy a nyugati társadalom egyre fiatalabb emberpéldányokat tol elénk szépségeszménynek? A témának sokan nekifutottak már, most Julie Gavras mondja el a gondolatait a témában Isabella Rossellini és William Hurt erős támogatásával, mégpedig a dolog humorosabb oldaláról közelítve, ami feltétlen előny, mert nevetve nem tűnik fel a rettegéstől eszelős mosolyunk.
Elveszett
Na, itt meg kissé leegyszerűsödött az eredeti cím, a Gone szónak több jelentésárnyalata van, mint a magyar címnek, elmúlt, eltűnt, elveszett, és ennek jelentősége van a cselekmény szempontjából is. Jill (Amanda Seyfried) nem átlagos lány, már ami az előtörténetét illeti, mivel elrabolták, egy erdőbe hurcolták, majdnem megölték, de sikerült elmenekülnie – igaz, a rendőrség semmi nyomát nem találta a történetének, ráadásul a lány pszichiátriai kezelés alatt áll azóta is. Ezért tamáskodik annyira az ügyben érintett nyomozó, amikor a lány beállít hozzá azzal, hogy az ő elrablója elrabolta a testvérét azért, hogy Jillhez férkőzzön. Hogy befejezhesse azt, amit egykor kényszerűen félbehagyott. De tényleg ez a helyzet, vagy csak egy beteg lány hallucinál és képzeleg mindefélét? Mivel a rendőrség hezitál, Jill ered a nővére nyomába. Heitor Dhalia barzil rendező kapott egy esélyt, hogy Hollywoodban is kipipáljon egy középfajú műfaji filmet, melyhez sikerült megszerezni az érzéki kisugárzásával Csernobilt is lepipáló Seyfriedet, aki lényegében el is viszi a filmet a hátán.
