Gazdaság

Hétmillió forintot vettek ki Andy Vajna vendéglős cégéből a napokban

Andy Vajna, a januárban elhunyt egykori sztárproducer örökségének rendezéséről nincs hír, apró mozgások azonban akadnak a hagyatékban. Néhány napja új bejegyzés jelent meg a Buno Vendéglátóipari Kft.-nél: a puccos Nobu éttermet üzemeltető cég jegyzett tőkéjét 64 millióról 57 millió forintra csökkentették.

Még Vajna életében, december elején határozták el a tőkeleszállítást, indoklásként tőkekivonást jelöltek meg, egyebekben nem részletezték a lépést a cégbíróságnak beküldött dokumentum szerint. Tőkerendezési kötelezettségre amúgy nem utalt semmi a vendéglős cég mérlegében, legalábbis a saját vagyona 200 millió forint felett volt 2017-ben, és csaknem egymilliárdos árbevétele mellett alig látható, 3,6 millió forint veszteséget mutatott ki.

Akárhogy is, a tőkekivonásról a 100 százalékos tulajdonos, a Vajna-cégháló központi magyarországi vagyonkezelője, az AV Investments Befektetési Kft. határozott, amelynek képviselője a döntés meghozatalakor Andy Vajna volt. És ezek szerint bizalmi embere, a feketeöves adószakértő, Russell Falconello is így látta jónak. Amint korábban megírtuk, Falconello vette át a stafétát Vajnától, ő foglalta el a birodalom központi társaságának, az Egyesült Államokban, Delaware államban bejegyzett Cinergi Pictures Entertainment Inc.-nek a megüresedett elnöki posztját.

Andy Vajna 36 milliárdot kerített körbe néhány mozdulattal
Egy kalifornai adószakértő, Andy Vajna bizalmasa vette kézbe az ügyeket, ő ült a sztárproducer elnöki székébe. Most már az a kérdés, kik férhetnek hozzá a Vajna halála előtt átrendezett vagyonhoz.

Vajna utolsó húzásával, a brutális méretű részvénycsereakció révén a Cinergi lett az egyedüli tulajdonosa az AV Investmentsnek, a magyarországi vagyonkezelőt pedig Falconello és Kovács Andrea vezeti.

Kiemelt képünkön: Andy Vajna filmproducer, a budapesti Nobu étterem tulajdonosa levest kóstol az étterem konyhájában.
Fotó: Kallos Bea /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik