James Cameron írja és rendezi az Avatar második és harmadik részét is – írta a Variety magazin. A 20th Century Fox stúdió megerősítette, hogy aláírták a kanadai rendezővel a folytatásokról szóló szerződést. A készítők azt remélik, hogy az újabb részek hasonlóan sikeresek lesznek, mint a tavaly decemberben bemutatott eredeti film, amely filmtörténetet írva 2,8 milliárd dolláros hasznot hozott eddig az alkotóknak.
A két folytatás munkálatai 2011 végén kezdődnek, és a tervek szerint a második rész 2014 decemberében, míg a harmadik egy évvel később kerülhet a mozikba. A folytatások így jóval rövidebb idő alatt elkészülnek, mint az első rész, amelyet több mint egy évtizednyi munka után mutattak be. A filmek történetéről és a majdani szereplőkről egyelőre nincsenek hírek.