Belföld

Kövér: 2020 legyen a magyar nemzeti összetartozás éve

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki budapesti plenáris ülésén beszélt arról, hogy napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben az alávetésre és kifosztásra szánt Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Szerinte a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók.

Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény – a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok – folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van

– mondta Kövér.

Az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma – mint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetpolitikai szervezet – 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak.

Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének. 

A nap képe: Kövér László Ugandában emléktáblát avat
Sass Flóra első európai nőként jutott el a Murchison vízeséshez, az ő emléktábláját avatták fel.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik