Nagyvilág

Egy hétre magára hagyták a 3 éves orosz kislányt – szomjan halt

Az anya szerint félreértés történt.

Kirov városában február 21-én holtan találtak egy hároméves kislányt.

A gyermek holttestére nagyanyja bukkant rá, aki azért látogatta meg unokáját, hogy felköszöntse a születésnapján.

A nyomozás eddigi adatai szerint a kislány körülbelül egy hete lehetett egyedül a lakásban; az anyja egy barátnőjéhez távozott, és magára hagyta őt étel-ital nélkül, úgy, hogy a vizet is elzárta. A kislány halálát vélhetően kiszáradás okozta.

Felmerült a gyanú, hogy szándékos emberülés történt, bár a Moszkovszkij Komszomolec c. lap információi szerint a vádlott azt állítja, félreértés történt közte és anyja – azaz a gyermek nagyanyja – között, és mindketten azt hitték, hogy másikuk vigyáz a kislányra. Az anya tagadja bűnösségét.

A 21 éves nő a kislány születésnapjáról is megemlékezett a közösségi oldalán, és fogadta az ismerősök gratulációit.

A lapban azt is írják, a gyermeket többször is napokra magára hagyták.

A hatóságok közben a helyi rendelőintézet vezetője ellen is vizsgálatot indítottak, lévén, hogy a rettenetes körülmények között élő kislányt évek óta nem látta orvos.

 

via Lenta.ru

Csecsemő mászott az úttest kellős közepén
Nem hitt a szemének a sofőr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik