Kultúra

Az Avatar folytatása igazi érzelmi hullámvasútnak ígérkezik

Ahogy mi is beszámoltunk róla, hogy a 2009-ben bemutatott Avatar négy folytatását egymás után, elvileg 2020, 2021, 2024 és 2025 decemberében fogják bemutatni. James Cameron nemrég azt is megerősítette, hogy következő négy epizód címe az Avatar: The Way of WaterAvatar: The Seed BearerAvatar: The Tulkun Rider, és az Avatar: The Quest for Eywa lesz.

A rendező most néhány részletet is elárult a második részről az Empire-nek adott interjúban. Az Avatar: The Way of Water története az első rész után jó pár évvel később fog játszódni. A főhősök, Jake (Sam Worthington) és Neytiri (Zoe Saldana) ekkorra már családot alapítottak, kislányuk nyolc éves.

Cameron szerint igazi érzelmi hullámvasút lesz a folytatás, főleg Jake számára.

„A forgatókönyvben három oldalas az a családi vita, amely Jake és Neytiri között folyik. Ez a történet egy nagyon fontos jelenete lesz, mely a lányuk szemszögéből lesz majd látható. Mivel [Sam Worthingtonnal] már átéltük ezt, tudtam, hogyan kell megírnom Jake karakterét a következő négy filmben. Elég nehéz volt ez az egész Sam számára. Két filmet csinált egyszerre, mert a második, illetve harmadik részt egyszerre forgattuk” – árulta el Cameron, aki azt is elmondta, hogy még nem végeztek a forgatással. Bár a motion capture-technikával készülő részekhez mindent felvettek már a színészekkel, az élőszereplős jelenetek még hátra vannak, mely további öt hónapnyi munkát jelent.

Kiemelt kép: 20th Century Fox/Lightstorm Entertainment

Ajánlott videó

Olvasói sztorik