Poszt ITT

Karafiáth: Kinek üzlet az ingyenes külföldi nyelvtanfolyam?

Kisülhet belőle valami jó. És lehet hatalmas lenyúlás is.

Biológusnak készültem, így a latin eleve adott volt, mellé a gimi a németet párosította, így kerültem emelt szintű németes csoportba. Ez az átlagosnál magasabb heti óraszám mellett azt is jelentette, hogy a csoportunknak volt egy testvérosztálya Ludwigshafenben. Az osztálypénz kicsit magasabb volt már elsőtől kezdve, mint a többi, nem testvérosztályos csoportban, cserébe harmadikban két hetet kint tudtunk tölteni a ludwigshafeniekkel. (Aztán pedig ők jöttek két hétre hozzánk.)

Szerencsém volt, tök helyes cseregyereket dobott a gép, Sebastiant, akit a többiek csak Rotweissnek hívtak, mert iszonyú szőke volt és irtó könnyen elpirult. Más elviselhetetlen hisztérikát, megint más meg gyakorlatilag kommunikációképtelen tinit kapott a nyakába, akivel kínkeserves volt minden párbeszédkísérlet.

Amúgy is különösen veszélyes életkor ez: érdekes csoportmintázatokkal, darázsfészekbe nyúl, aki ezzel a korosztállyal dolgozik, nem célszerű egységes masszaként tekinteni rá. Még vérre mennek az egoharcok, élesen elkülönülnek egymástól a csoportok érettségben is, tehát eleve lutri minden kísérlet, ami befogadócsaládokra épít – hasonlóan a kormány mostani tervéhez.

Nagy kérdés, Orbánék miként óhajtják áthidalni a társadalmi és anyagi különbségeket. Különböző jövedelmi szinteken különböző befogadócsaládokhoz kerülnek a nebulók? Ki dönti el ezt? Vagy ez az egész projekt is látványosan csak a középosztálybéli gyerekeknek kedvez, akiknek a szülei eddig is nagyrészt megengedhették maguknak az utazgatásokat, különórákat?

Hogyan kell majd pályázni, miféle feltételeknek kellene megfelelni? Természetes kritérium, hogy a nyelvtudás egy bizonyos szintjéhez kötik a kiutazás lehetőségét, de itt is felvetődik a kirekesztés gondolata: hiszen kilencedikre és tizenegyedikre általában az beszél jól, akinek megvolt a lehetősége a hivatalos tanórákon kívüli nyelvtanulásra. Ki fogja meghatározni, mi az a bizonyos megfelelő szint, ahol már hasznos az anyanyelvi környezet? Egyeztetnek szaktanári testülettel, minősített nyelviskolákkal, akiknek van erre hálózatuk?

És miből fog összeállni a kint töltött idő? Ki lesz mindennek a kidolgozója és felelőse? Az én egykori példámat nézve azt látom, rengeteg tényező kell egy ilyen vállalkozás sikeréhez. Esetemben az iskolák kint és nálunk is kitettek magukért: rengeteg programot szerveztek nekünk a napi nyelvórák mellett, kirándulásokat, mozit, még gyárlátogatást is. Aztán a napi öt-hat óra kötelező mellett a többit a családdal és az újdonsült haverral töltöttük, beszélgetésre kényszerítve. Tényleg nagyon hasznos volt, új lendületet adott a tanulásunknak.

Fotó: iStockphoto

Mindehhez azonban kellett buszokat bérelni, jegyeket venni, helyeket lefoglalni. Idő- és pénzigényes. Az angolosainknak nem is volt ilyen szerencséjük, Angliába vagy Amerikába utazni a német trip többszörösébe került. És még nekünk sem volt olcsó, nem is mindenki tudott velünk tartani. Most pedig az elsődleges úticél mégiscsak Anglia, ami olcsóbb nem lett az idők folyamán.

És a költségek nem állnak meg a hivatalos keretnél. Kellett zsebpénz, nem kevés, hiába garantálták a vendéglátóink, hogy minden szükséges költséget állnak. Ma sincs ez másképp. Ez általában azt jelenti, hogy az étkezésekre, belépőkre, tömegközlekedésre nincs gondja a kiutazónak, de egy tizenhét-tizennyolcéves fiatal nem szeret, teszem azt, egy üdítőt kunyerálni, vagy egy ötvencentest vécére a vendéglátóktól – csak hogy a legelemibb dolgokat említsem. A teljes ellátás sosem teljes, főleg nem egy kamasz esetében.

Az Orbán által felajánlott össznépi nyelvkurzus árát fejenként 300-350 ezer forintra becsülik, ami kevésnek tűnik.

A program nem csak abból áll, hogy a diákok angolórákat vesznek, ez nem a Roxfort, ahová hoppanálhatnak, és nem egyetlen varázskastélyban fogják a tanulók ezreit elhelyezni. És máris ott tartunk, ahol ez az idea, a propagandahaszon mellett, a kormánynak megtérülőssé teheti a dolgot.

Rengeteg lehetőség nyílik ugyanis szívességekre, hiszen a feladat tényleg hatalmas és még hatalmasabbá duzzasztható.

Először is ki kell nevezni felelősöket, akik kidolgozzák a projektet. Aztán ott az utaztatás, jelentős tétel. Kell itt egy buszcég, és kell kint is, aki a transzferekért és a kirándulásokért felel.

Aztán kellenek lehetőleg nagy múltú kinti nyelvoktató cégek. Vagy legyen inkább saját szervezés saját bérletekkel, saját oktatókkal? Kellenek kitelepített vezetők is, akik koordinálnak, irányítanak és szervezkednek, akik megegyeznek a fogadócsaládokkal. (Ők mit kapnak cserébe?) Kellenek irodák, ahová a kint tanulók segítségért fordulhatnak. Kell kötelező biztosítás, étkeztetés, kellenek fakultatív programok.

Megannyi munka és költség.

És megannyi lehetőség a lenyúlásra, azért erről se feledkezzünk meg.

Ha külföldi nagyprojektek kerülnek szóba, mint például a Hungary Helps, ahonnan jó ügyek leple alatt csorognak ki a milliárdok, felvetődik, hogy a célok között előkelő helyen áll bizonyos zsebek hizlalása.

De ami tán ennél is fontosabb: megeshet, hogy egy ilyen össznépi külföldi kurzus alig lesz több egy nagy bulinál, amit a diákok párás szemmel emlegethetnek majd, mint a kedves szüleim az építőtáborokat.

Persze akár jól is alakulhat a program, mindannyiunk érdeke ez. De azért ne a két hetektől várjuk a megoldást, hanem az intézményi és tárgyi keretek fejlesztésétől, minőségi oktatógárdától, kiscsoportos, differenciált nyelvóráktól, modern metódusok beemelésétől, a frontális, tekintélyelvű szemlélet helyett az interaktív, az adott korosztály számára érdekes témákra felhúzott, az élőnyelvre reagáló oktatástól.

És akkor tán különórák nélkül is sikerülhet a középfokú nyelvvizsga.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik