Sport

Mindjárt 40, 10 éve nem nyert semmit, de eszében sincs abbahagyni

Valentino Rossi legendának számít a motorsportban, elég annyit mondani, hogy a sportág történetében ő az egyetlen, aki négy géposztályban, a 125, a 250 és az 500 köbcentis mellett MotoGP-ben is világbajnok lett. A királykategóriában aratott hét vb-győzelme közül az utolsóra éppen tíz éve, 2009-ben került sor, ennek ellenére ugyanolyan rendületlenül húzza a gázt.

Édesapja, a korábban szintén versenyző Graziano azt nyilatkozta, Valentino még érez magában néhány jó évet, pedig szombaton már 40. születésnapját ünnepli majd.

Rossi régóta a 46-os számmal versenyez, ami gyakorlatilag hozzánőtt, és édesapja szerint nem kizárt, hogy 46 éves koráig száguldozik majd a vb-mezőnyben.

“Mindenki szeretne fiatal maradni, és olyan, mintha rajta tényleg nem fogna az idő. Ugyanolyan jó formában érzi magát, mint tíz éve, és hajtja az adrenalin, hogy megelőzzön mindenkit, és úgy zárja a napot, hogy megtett mindent, ami benne volt.

Megvan benne a képesség, hogy idén ő legyen a világbajnok, de ha mégsem ő zár az élen, abban az is közrejátszik majd, hogy a Yamaha rossz úton indult el”

– mondta Graziano Rossi, aki ezek szerint nincs túl jó véleménnyel a csapatról, ahol fia versenyez.

Az idei szezon március 10-én Katarban indul, meglátjuk, a tavaly összetettben harmadikként záró Rossinak lesz-e esélye megszorítania a címvédő Marc Márquezt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik